12. Fejezet
Anya!

- Mi történt, cica? – Draco még közelebb húzta magához Arinát.
- Engedj el. Az Istenért, hogyan kerültem ide? – mondta a lány és kezeivel próbálta eltolni a fiút. Nem sok sikerrel.
- Nem tudod? – nézett rá hitetlenkedve Draco. – Ne tégy úgy, mintha nem emlékeznél semmire. Az éjszaka egyszerűen felejthetetlen volt – mosolygott rá kihívóan.
- Miről beszélsz? Mi… mi történt? Volt… valami köztünk? – kérdezte riadtan.
- Bizony.
- Mégis mi?
- A legcsodálatosabb dolog, ami két ember között megtörténhet. Együtt töltöttük az egész éjszakát.
Arina még mindig kérdő tekintettel meredt rá. A legrosszabb sejtését látta beigazolódni. Draco folytatta, miközben a lány fölé került:
- Este a kis rögtönzött házibulin sokáig csak táncoltunk. Majd egy lassú szám következett, te pedig teljesen hozzámsimultál. Ahogy ott voltál a karomban, éreztem az észbontó illatodat, simogattam a hajadat, a hátadat, a fenekedet…
- Draco!
-… nem bírtam tovább türtőztetni magam és megcsókoltalak. A csókunkra azért emlékszel, igaz?
- Én… nem. Viszonoztam?
- Igen, nagyon is heves voltál – vigyorgott Malfoy. – Az alkohol és a buli hangulata feloldotta minden gátlásodat. Felkaptalak és idehoztalak a szobámba.
- Azután meg… - habogta Arina.
- Szeretkeztünk, szépségem. Te letepertél, elkezdted letépni rólam a ruhámat, miközben vadul csókolgattál, ahol csak értél, annyira kívántál.
- Mi?! Nem. Nem, nem és nem – lökte le magáról a fiút. – Az nem lehet, hogy… én nem vagyok olyan!
„Ez nem lehet igaz! Hisz én egyszer sem ilyennek láttam! Az bensőséges volt és romantikus. Nem vad és szenvedélyes!”
- Hé, hé nyugodj le, egyetlenem. Csak vicceltem. Nem hagyhattam ki.
- Tessék? Szóval nem történt semmi? Te utolsó, alávaló gazember – vágott hozzá egy párnát. – Hogy tehetted ezt velem? Ez komoly dolog, ne nevess!
- Csak olyan ellenállhatatlanul édes vagy, amikor dühöngsz. Min húztad fel magad ennyire? Csak nem megijedtél, hogy nem bírtál uralkodni magadon és engedtél a vágyaidnak?
„Utálom, hogy ennyire átlátsz rajtam!”
- Állítsd le magad. Nem tudsz te semmit az én vágyaimról.
- Mindent tudok róluk.
- Na persze. Szóval, hajlandó lennél elmondani, hogy kerültem ide?
- Csak annyi történt, hogy este kíváncsi voltál, milyen volt a meccs. Viszont olyan hangosan szólt a zene a klubhelyiségben, hogy egymás szavát sem értettük. Te feljöttél a szobába, azonban én alig bírtam elszabadulni Pansyéktól és mire felértem, te már édesdeden aludtál. Nem akartalak felébreszteni, így bebújtam melléd. Több nem volt. Sajnos – tette hozzá.
- És hogy került rám a hálóingem?
- Varázsló vagyok. Sikerült megoldanom a dolgot. Egyébként irtó szexi az az anyajegy a melleden – csókolta meg Arina nyakát, aki riadtan nézett rá, felpattant az ágyból és kisietett a szobából. Draco pedig mosolyogva dőlt vissza az ágyra. Ezt a csatát most ő nyerte.

Arina ezek után még hosszú napokig nagyon zaklatott volt. Felkavarta Draco rosszízű tréfája. Egy röpke ideig azt hitte, tényleg megtörtént, beteljesült a dolog. Soha nem tudta volna megbocsátani magának…

***

Egyik reggel a Nagyterembe lépve arra lettek figyelmesek, hogy a szokottnál is nagyobb a ricsaj, a fejetlenség.
- Mi a fene ütött ezekbe? – huppant le az asztalhoz Malfoy.
- Olvassátok – nyomta Arina kezébe a Reggeli Próféta aznapi számát a vele szemben ülő Zambini. Draco pedig még közelebb húzódott a lányhoz, hogy ő is jól lássa, mi áll a címlapon öles betűkkel: ORSZÁGOS PÁNIK – Újabb mugli származású varázslót gyilkoltak.
- A tegnap este folyamán – olvasta fennhangon Arina – otthonában megölték a híres gyógyítót, Marcus P. Curiust és családját. Cornelius Caramel, a mágiaügyi miniszter ma kora reggel egy rögtönzött sajtótájékoztatón számolt be a tragikus eseményről: „Minden valószínűség szerint a halálfalók követték el ezt a borzalmas gyilkosságot. Még nem tudjuk, miért folyamodtak ilyen eszközökhöz, de ez úton megnyugtatok mindenkit, a mágiaügyi minisztérium emberei el fogják kapni a tetteseket. Urai vagyunk a helyzetnek, pánikra semmi ok. Megtesszük a szükséges lépéseket a közbiztonság növelése érdekében.”
A miniszter nyugodt szavainak ellentmond az a tény, hogy Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén hívei (közismert néven a halálfalók) egyre gyakrabban követnek el efféle merényleteket. A legutóbbi áldozat, Marcus P. Curius a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály világhírű gyógyítója volt, akinek talán csak azért kellett meghalnia, mert mugli (varázstalan ember) szülők gyermeke volt. Mint ismeretes, a halálfalók egyfajta missziójuknak tekintik „megtisztítani” a varázstársadalmat a nem tisztavérű varázslóktól és boszorkányoktól…
- Na, mit szóltok hozzá? – kérdezte Nott. – Caramel milyen magabiztosan nyilatkozik – röhögött.
- Az egy balfácán – legyintett Draco. – Csak az állását félti. Még hogy a nyomukban vannak, ugyan. Azt is csak onnan tudják, hogy a halálfalók voltak, mert a Sötét Jegy ott világít még mindig a ház fölött – bökött rá a fényképre.
- Curius…- elmélkedett Zambini. – Nem jár ide egy?
- De – huppant le mellé Pansy. – Elsős a Hugrabugban a kiscsaj. Hajnalbanl már el is hagyta az iskolát.
- Na mi az, csak nem a drágalátos szüleitek legújabb hőstettein nevettek ilyen büszkén?! Alávaló gyilkosok – támadt a vidám társaságra feldúltan Ron.
- Pofa be, Weasley – vetette oda félvállról Draco.
- Én a helyedben meghúznám magam, mert lehet, hogy a te családod lesz a következő – szólt fenyegetően Pansy. – Hisz ezen pánikolsz már hetek óta, nem?
- Ti legalább biztonságban tudhatjátok a rokonaitokat. Egyedül az eshet meg, hogy börtönbe zárják őket!
- Ismételd meg, ha mered – pattant fel egy emberként az összes mardekáros.
- Draco, hagyjátok ezt – próbálta visszahúzni Arina. – Menj el, kérlek. Ne okozz még nagyobb bajt – nézett Ronra.
- Igazad van, baba. Nem ér annyit ez a kis véráruló, hogy bemocskoljuk vele a kezünket.
Ron ezt hallva pálcát rántott, viszont abban a pillanatban tíz másikkal kellett szembenéznie.
- Draco – kérlelte Arina. – Menj már el – rimánkodott a griffendélesnek, aki végre odébb állt.
- Nem tudom, mit képzel ez magáról – mérgelődött Parkinson. – Te meg még védted.
- Igen, valóban megvédtem, hogy ne támadjátok le tízen a Nagyterem kellős közepén. Draco, menjünk már órára.

Csütörtök lévén dupla gyógynövénytannal kezdtek. Mivel aznap viharos erejű szél fújt, a diákok vacogva vártak Bimba professzor érkezésére az ötös számú üvegház előtt. Malfoy amint látta, hogy Arina karba tett kézzel egyhelyben topogott, szó nélkül mögé lépett és átkarolta. Ez azon pillanatok egyike volt, amikor egy csepp kétsége sem volt afelől, hogy a látomásai igaziak. Mikor ilyen édes és figyelmes, gyengéd és szeretnivaló…
- Nézd csak – suttogta Arina fülébe -, Longbottomnak majd kiesik a szeme.
- Draco, ne… - szólt a fiúra, de hiába.
- Na mit bámulsz annyira, Longbottom? – kiáltott Malfoy Neville-re, akinek a feje hirtelen céklavörössé vált.
- Ééén… csak…
- Ne hidd, hogy nem vettem észre, hogy majd elepedsz érte. De ne is reménykedj. Soha nem fog leállni egy olyan örök vesztessel mint te. Ideje lenne belátnod.
- Többet érek tucatnyi Malfoynál!
Erre a kijelentésre minden mardekárosból kitört a nevetés.
- Igazán? Már megint ezzel jössz? Nem képzelsz kicsit sokat magadról?
Neville nagy szerencséjére megérkezett Bimba professzor és betessékelte a didergő csoportot az üvegházba.
- Ezt azért nem kellett volna – súgta oda Dracónak Arina.
- Így legalább tudja, hányadán állnak a dolgok. Nem hagyhattam, hogy hiú ábrándokba ringassa magát. Te az enyém leszel, senki másé.
- Ne kezdd már megint!
- Ms Riddle, Mr Malfoy, ha megengednék, elkezdeném az órát – szólt rájuk Bimba professzor.
- Elnézést – mondta kicsit szégyenkezve Arina.

***

Arina és Draco egy kanapén ültek és meghitten csókolóztak.
- Neked nyitva van közben a szemed! – csodálkozott a lány, amikor észrevette a dolgot.
- Mi a baj ezzel? Próbáld ki, mennyivel más így.
Arina nem csukta be a szemét. Csók közben egymásba fúródott a tekintetük és annyira magával ragadta a szürke szempár, hogy egyszerűen képtelen volt koncentrálni.
- Nem értem, mi tetszik rajta.
- Csak az, hogy ennek köszönhetően még egyszer megcsókoltál – mosolygott Draco és újabb csókban forrtak össze.
Arina ebben a pillanatban ébredt fel. Még mindig az álma hatása alatt volt, csak épp Malfoy nem volt sehol. Még egyszer sem fordult elő, hogy ne a fiú puszija keltette volna. Kikelt az ágyból és a keresésére indult. Nem kellett messzire mennie, a klubhelyiségben meg is találta. A hódolói körében, kedélyesen nevetgélve. Arinában felment a pumpa.
„És én még azt hittem, hogy csak nekem csapja a szelet. Hát ezért nincs rám ideje!”
- Jó reggelt – köszönt rájuk Arina.
- Á, Riddle. Sajnos neked már nincs hely – szólt negédesen Samantha. Arina mit sem törődve vele egyenesen Dracóhoz ment, leült az ölébe és hozzábújt, akárcsak egy kiscica.
- Jó reggelt, szépségem – köszöntötte a fiú. - Kialudtad magad? – kérdezte, miközben a combját simogatta.
- Hiányoltam a reggeli puszimat, azért jöttem le. De úgy tűnik, neked fontosabb dolgod akadt – vetett egy pillantást a körülöttük ülő hölgykoszorúra. Malfoy gyorsan pótolta hiányosságát és elégedetten mosolygott: megint bejött a számítása.

***

Az egyik kviddicsedzés olyan sokáig elhúzódott, hogy mire Draco visszament a klubhelyiségbe, Arina a könyveire feküdve aludt. Draco csak állt megkövülten és a lányban gyönyörködött. Rövid gondolkodás után óvatosan a karjaiba vette és felvitte a szobájába. Rávarázsolta hálóingjét és betakargatta. Egy rövid zuhanyt követően befeküdt mellé és átkarolta a derekát.

Arina reggel arra ébredt, hogy Malfoy gyengéden simogatja a haját.
- Ne nézz így rám – védekezett Draco. – Mire visszaértem az edzésről, te elaludtál a nagy tanulásban. Nem kéne ennyire túlhajtanod magad, cica. Ne aggódj, jó kisfiú voltam, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Nem tettem semmi rosszat. Csak a karjaimban tartottalak, hallgattam az édes szuszogásodat és csak néztelek. Simogattam a selymes hajadat és őriztem az álmodat.
Arina elmosolyodott ezeket a szavakat hallva. Egyszer csak érdekes dologra lett figyelmes. A fiú mellett az éjjeli szekrényen egy fénykép volt. Méghozzá róla, Arináról. Ekkor hasított bele a tudat, hogy neki az anyjáról egyetlen árva képe sincs. A már ismert hangocska hosszú idő elteltével újra megszólalt a fejében:
- Ha válaszokat akarsz, gyere hozzám.
- Mi a baj? Nagyon elszomorodtál – mondta Draco.
- Te mennyit tudsz rólam? Tudod például, hogy ki volt az anyám?
- Nem. Csak azt, hogy a Sötét Nagyúr lánya vagy. Meg hogy idáig muglik között kellett élned. Miért kérded?
- Mert én nem tudok róla semmit – felelte a könnyeivel küszködve.
- Ötleted sincs arról, ki mesélhetne neked róla? – nézett rá kérdőn Malfoy.
- Ezt hogy érted? Csak nem arra gondolsz, hogy… az apám?!
- Pontosan. Nála többet senki sem tud róla.
- Szóval menjek el hozzá? – meg sem várva a fiú válaszát kiviharzott a szobából. Magára kapott pár ruhát és meg sem állt az igazgatói irodáig.

- Elnézést, Dumbledore professzor, hogy csak így magukra török, de sürgősen beszélnem kell magával – mondta egy szuszra.
- Miről lenne szó? – kérdezte meglepődve Dumbledore.
- Találkozni akarok vele. Voldemorttal.
- Minerva – fordult a szintén az irodában tartózkodó McGalagony professzorhoz Dumbledore -, lenne olyan kedves és idehívná Ms Grangert és Mr Pottert?
- Igen, máris – mondta a professzor és már el is tűnt.
- Nos, Arina – fordult hozzá az igazgató – miért akarod látni?
- Az anyám miatt. Voldemort az egyetlen, aki tud róla bármit is.
- Igen, ez valóban így van. Épp ezért használja ezt fel ellened.
- Tessék?
- Nem engedhetem, hogy odamenj.
- Ön nem érti. Nem engedélyért jöttem, hanem hogy megtudjam, hogyan juthatok el hozzá.
- Arina, te megőrültél? – érkezett meg Hermione és Harry.
- Nektek is jó reggelt és nem, nem őrültem meg. Nagyon is tudom, mit csinálok. Hát nem értitek? Ez az egyetlen mód, hogy megismerhessem.
- Dumbledore professzor – szólalt meg Harry is -, ugye nem hagyja… nem engedheti Voldemort közelébe.
- Mégis miért nem? Nem fog megölni.
- Miért vagy ebben olyan biztos? – tette fel hármójuk helyett a kérdést Hermione.
- Mert… nem is tudom. Talán mert ha így lenne, nem küldött volna nekem méregdrága ajándékot a születésnapomra és nem adta volna nekem egy arannyal teli széf kulcsát! Érzem, hogy nem bántana. Még csak meg sem próbált ártani nekem!
- Épp ezért nem mehetsz oda. Főleg, amíg nem vagyunk tisztában az igazi szándékával – szólt Dumledore.
- Ez az utolsó szava? – nézett rá Arina.
- Igen.
- Nos, rendben.
Arina feldúltan kisietett. Miközben a pincébe ment, újra és újra átgondolta a dolgot.
- Fraus – mondta a jelszót, majd belépett a klubhelyiségbe, ahol az egyik fotelben Malfoy várt rá.
- Draco! Segítened kell. Találkozni akarok az apámmal. Minél hamarabb.