11. Fejezet
Könyvtár és Kviddics

- Úgyis az enyém leszel. Kár ellenkezned- szólalt meg Malfoy.
- Miért vagy ennyire biztos magadban? Én soha sem leszek a tiéd.
- Tényleg? El is hiszed, amit mondasz? Add a kezed – tartotta maga elé saját két kezét Draco. Arina szót fogadott, rátette kezeit a fiúéra, aki pedig a falhoz szorította a lány karjait. Arina nagyon megrémült. Teljesen védtelen és kiszolgáltatott volt Malfoy akaratának. Esélye sem volt elmenekülni, azonban a legrémisztőbb az egész helyzetben mégis az volt, hogy nem is nagyon akart.
- Draco, mit akarsz… - nem tudta befejezni, mert a fiú ajkai újra az övéhez tapadtak. Amint eljutott a tudatáig, hogy hol van, hogy épp a világ legszívdöglesztőbb pasija akarja megcsókolni dacára annak, hogy ő elutasította... nem volt ereje ellenállni. Egyedül a páncélok hangos csörömpölése mentette meg attól, hogy hatalmas hibát kövessen el. Draco meglepődve nézett körül a folyosón, ahol pár pillanat múlva feltűnt Frics is.
- Mi történt? – nézett kérdőn a gondnokra.
- Hóborc már megint azzal szórakozik, hogy páncélokat döntöget fel, ifjú úr – válaszolta, miközben majd szétvetette a düh. – De erről Dumbledore is értesülni fog! És akkor talán végre elküldi innen ezt a semmirekellő átokfajzatot! – és fennhangon morogva eltűnt.
- Jobb lesz, ha folytatjuk az őrjáratot, Draco – szólalt meg Arina.
- Ahogy akarod, szívem. Én tudok várni. Egyszer úgyis az enyém leszel – vigyorgott.
- Persze. Sose leszek a tiéd, Draco Malfoy.
- Ilyen biztos vagy benne? – lépett elé a fiú. – Akkor miért remeg az egész tested, ha hozzád érek?
Arina nem válaszolt. Nem tudott mit mondani. Már megint sikerült rátapintania a lényegre és sarokba szorította őt. Így jobb ötlete nem lévén, elindult tovább a kihalt folyosón.
„Hát még ha láttad volna, amit én! Na akkor milyen nagy lenne a szád!”
Malfoy mosolyogva követte, majd mikor mellé ért megfogta a kezét és úgy folytatták útjukat. Közben Hóborc egy újabb páncélnak repült neki, ami eget rengető zajjal a padlóra vágódott.

Másnap reggel Arináék a Nagyteremben épp reggelijüket fogyasztották, amikor az ajtóban megjelent Ginny. A lány Malfoyra nézett, majd intett a fejével és már el is tűnt.
- Azonnal visszajövök – állt fel Draco és kiment a folyosóra.
- Gyere – mondta Ginny és bement egy üres tanterembe.
- Mit akarsz, Weasley? Nem érek rá.
- Beszélnünk kell. Egy hajóban evezünk – mondta Ginny, miközben felült az egyik padra.
- Mi ketten? Na ne röhögtess! Mi a fene közünk lenne egymáshoz?
- Neked Arina kell, nekem meg Harry.
- Hallottam, hogy dobott téged. De még mindig nem értem, hogy jövök én a képbe.
- Mi az, a kis Arinád elfelejtett neked beszámolni arról, hogy miatta hagyott el engem?!
- Tévedsz. Nem volt köztük semmi.
- Ezt meg honnan veszed?
- Arina mondta.
- Akkor hazudott neked! Egész nyáron nálunk volt és végig azon mesterkedett, hogy magába bolondítsa Harryt!
- És sikerült is neki.
- Igen – mondta lesújtva Ginny. – Rajtakaptam őket, de Harry megígérte nekem, hogy csak egy csók volt és soha semmi nem lesz köztük. Minden rendben is volt, amíg vissza nem jöttünk a Roxfortba. Hála az égnek az a kis dög a Mardekárba került…
- Vigyázz a szádra!
-… és én azt hittem, nem kell többet aggódnom. Azonban Harryt nem sikerült meggyőznöm, hogy higgyen nekem, nem véletlenül került oda és felejtse el végre. De nem! A te drágalátos barátnőcskéd loholt utána és elérte, hogy kibéküljenek! Az első adandó alkalmat kihasználva kidobott, mint egy megunt játékot!
- Nem Arina hibája, hogy nem vagy képes megtartani egy fiút.
- De igenis az övé! Ha ő nem jelent volna meg egyik pillanatról a másikra, akkor Harryvel még mindig boldogok lehetnénk együtt.
- Mégis mit akarsz tenni?
- Azt akarom, hogy tartsd távol tőlünk!
- Megtörtént. Sőt, azt is elintéztem, hogy Potter berágjon rá. Már két „titkos” randijukra nem ment el, hála nekem. Most rajtad a sor…

***

Arina és Draco minden este fel s alá járkáltak a kastélyban. A fiú kimondottan élvezte a helyzetet. Nem erőszakoskodott, nem támadta le azóta a lányt. Megelégedett azzal, hogy Arina már nem harcolt az ellen, hogy Malfoy mindig vele van és fogják egymás kezét. Sőt, amikor furcsa zajokat hallott, ösztönösen közelebb húzódott a fiúhoz. Minden különösebb rendbontás nélkül zajlott, egyedül három lézengő diákot és két magányra vágyó szerelmespárt kellett megbüntetniük és a hálókörletükbe zavarniuk a hét folyamán. Mintha minden és mindenki csak azt akarta volna, hogy ne legyen semmi dolguk, csak élvezni az éjszakai legális kirándulásokat.
Arina azzal a gondolattal áltatta magát, hogy Draco lenyugodott és beletörődött abba, hogy folyton elutasította őt.

Egyik este – csak úgy, mint mindig – késő éjszakába nyúlóan tanultak együtt a klubhelyiségben. Arina sóhajtott egy nagyot, amikor végre befejezte a középkori boszorkányüldözésről szóló átfogó, kétméteres dolgozatát. Miután az utolsó pontot is papírra vetette egy színpadias mozdulat kíséretében, eldobta a pennáját és kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Draco pedig elégedett mosollyal legeltette szemeit a lányon.
- Én végeztem – jelentette be Arina. Felállt és nekikezdett összepakolni.
- Azt hiszem, nekem, mára nekem is elegem van a tanulásból – mondta Malfoy. Egy laza kézmozdulatát követően az összes holmija glédában állt.
- Draco… te tudsz pálca nélkül is varázsolni? – kérdezte megrökönyödve.
- Nos, igen. Ilyen egyszerű dolgokhoz már nincs szükségem rá. Az apám elvárta tőlem, hogy minél előbb megtanuljak a pálcám nélkül is elboldogulni. Arra az esetre, ha harc közben elveszíteném a pálcám, ne legyek teljesen fegyvertelen és tehetetlen.
Arina kétségek közt őrlődött. Nem tudta eldönteni, megbízhat-e a fiúban. Ha igen, akkor mennyire. Vajon elárulhatja neki, mekkora erő birtokosa?
„Nem, nem tehetem. Ha Draco megtudja és elmondja az apjának, akkor Voldemort is értesülést szerez róla. Ha eddig még nem tudta volna.”
De vajon tényleg ezt akarja? Hogy az apja előtt titok maradjon? A gondolkodásból egy fülesbagoly érkezése zökkentette ki, aki egyenesen a fiúhoz repült.
- Otthonról jött – mondta, amint meglátta a családi címerrel lepecsételt pergament.
- Akkor én megyek is – kapott az alkalmon Arina és el is tűnt a szobájába egy szempillantás alatt.
- Menj csak, úgyis ez volt az utolsó alkalom, hogy futni hagytalak – szólt fennhangon, miközben kinyitotta a borítékot és gonoszul mosolygott, amint elolvasta apja levelét.

Arinának meg sokáig nem jött álom a szemére. Dracón járt az esze, pontosabban azon, amit a fiú tett. Csak feküdt az ágyon és a pálcáját forgatta az ujjai között. Amióta a Roxfortban volt nem varázsolt nélküle, nehogy lebukjon. Így is elég különcnek tartották. Elmélyülten nézte a kis fadarabot, mint akit megbabonáztak. Az anyja pálcája. Ez volt az egyetlen dolog, ami hozzá kötötte. Mit meg nem adott volna azért, hogy csak egy kicsivel is többet tudjon róla, hogy milyen volt. Vajon ő hasonlít rá? Ekkor egy halk hangocska szólalt meg a fejében:
- Ha válaszokat akarsz, tudod, mit kell tenned.
Azonban Arinát pont az zavarta, hogy fogalma sem volt róla, miképp deríthetne ki bármit is az édesanyjáról. Pedig csak jobban át kellett volna gondolnia az egészet. A megfejtés ott volt az orra előtt.

***

Lassan a mardekárosok is nekikezdtek az edzéseknek. Épp egy ilyen délután Arina magányosan üldögélt a könyvtárban, de nem tudott a tanulásra koncentrálni. A gondolatai egészen máshol jártak. Haragudott Dracóra, dühítette a fiú túlzott magabiztossága. Másfelől viszont nem értette, mi a baja vele. Hiszen Malfoy tökéletes, egyszerűen lehengerlően viselkedik. Mindig is ilyen fiúról ábrándozott. Akkor meg mi nem stimmel vele? Hogy ő nem Harry, aki még soha nem volt vele annyira ellenszenves és elutasító, mint az elmúlt napokban. Még csak felé se nézett, a pillantását is kerülte. A fiú ingerültségének egyedül Piton örült, aki kegyetlenül kihasznált minden kínálkozó alkalmat, hogy megalázza. Harry még Umbridge idején se gyűlölte ennyire a sötét varázslatok kivédését, mint most. Amióta a gyengélkedőre küldte Piton kis kedvencét, még rosszabbá vált a helyzet. Valahányszor új anyagot vettek vagy ismétlésként az elsős anyagba kérdezett, Harryt vette elő. Még Hermione se tudott volna minden kérdésre jól felelni. Így valamennyi Pitonnal töltött óra után súlyos pontokkal lett szegényebb a Griffendél. Valamint Harry órarendje „gazdagabbá” vált újabb és újabb büntetőmunkákkal. Arina egész nap csak róla álmodozott abban reménykedve, hogy egyszer csak rendbe jönnek a dolgok. Minden gondolata körülötte forgott annak ellenére, hogy minden egyes álma Dracóról szólt. Az elmúlt éjjel szó szerint a fellegekben táncoltak.
Őrjítő volt a tudat, hogy egyszer majd a fiú karjaiban fog kikötni, bármit is tesz ellene. Épp ezért gyűlölte a látomásait. Mert azok csak újabb bajt okoztak ahelyett, hogy megoldást adtak volna a kérdéseire. Na és az álmai? Azok tényleg csak álmok?
Felállt és megkereste a jövendőmondásról szóló részleget. Több száz kötet közül fogalma sem volt, melyikben találhat válaszokat kételyeire. Találomra olvasni kezdte a címeket: Kristálygömbről kezdőknek… Kártyavetési kalauz… Álomfejtésről általánosságban… Talp- és tenyérjóslás… A mindennapi jóslás ezer módja… Augurok élete… Prófétasors – avagy miért nem hisz nekem senki… Ki kezében van a döntés? – a fatalizmusról…
Végül a Látomások elmélete című ezer oldalas kötet mellett tette le a voksát. Visszatért vele az asztalához és beleolvasott:

… Az embereket – legyenek varázslók vagy éppen muglik – világéletükben foglalkoztatta a jövendőmondás gondolata. Mindenki kíváncsi, hogyan alakul sorsa, beteljesülnek-e az álmai és vágyai, sikeres lesz-e, ki élete párja. Az elkövetkezendő eseményekről tudomást szerezni izgalmas, ámde rendkívül veszélyes dolog. Mindaddig jó, amíg számunkra kedvező hírekről szerzünk tudomást. Azonban nemcsak ilyen jellegű jóslatok léteznek. Sőt, a többség tartalmát tekintve egyáltalán nem kellemes. Rossz dolgok beteljesüléséről tudni pedig őrjítő teher. Számtalan példa akad a történelemben olyan jósokra, akik beleőrültek abba, hogy milyen szörnyűséget láttak és nem tehettek ellene semmit, nem hallgattak intő szavukra…

… A jövő kiszámíthatatlan és megfejthetetlen. Minden egyes jelenbeli cselekedetünkkel formáljuk, változtatunk rajta. Ha úgy vesszük azzal, hogy egy másodpercre beletekintünk, csak bajt okozunk. Megzavarjuk az események lefolyásának természetes rendjét. Ha előre tudjuk, hogy valami sikerülni fog, nem biztos, hogy mindent beleadunk és akár kudarcot is vallhatunk annak ellenére, hogy azt jósolták, sikerrel fogunk járni. Arról nem is beszélve, hogy a jelek sosem egyértelműek. Rengeteg múlik azok értelmezésén…
- Nem, nekem nem ez kell. Azokat a dolgokat nemigen lehet másképp megmagyarázni.

… Az igazi látnoki képesség csak keveseknek adatik meg. De természetesen látó és látó között óriási különbség van. Vannak, akiket álmukban köszönt a jóslat. Másoknak érintkezniük kell a látomás szereplőivel, megint másoknak elég egy heves érzelmi vihar és máris bepillantást nyerhetnek a jövő titokzatos világába. Néha az is előfordulhat, hogy aki épp megérinti a látót, az maga is részese lesz a látomásnak...
- Szóval „csak” annyit kell tennem, hogy kordában kell tartanom az érzelmeimet. Mi van?! Ez nem lehet igaz – jutott el a tudatáig, mit is olvasott az imént. Újra meg újra átfutotta az utolsó mondatot. – Remélem Draco nem látta. Arról nincs egy árva szó sem, hogy hogyan lehetne megfékezni ezt az átkozott képességet?
Sajnos erre nem talált választ, mert amint meglátta, hogy Draco közeledik felé, csalódott sóhaj kíséretében becsukta a könyvet.
- Milyen volt az edzés? – Kérdezte Arina.
- Tűrhető. A földbe döngöljük a Hugrabugot a hétvégén. Végeztél?
- Mehetünk.

***

- Jól van fiúk, elég a zabálásból, indulás a pályára – utasította a csapat tagjait szombat délelőtt a Nagyteremben ülve Malfoy. – Te nyugodtan fejezd be a reggelidet, hercegnőm – fordult Arinához. – Ráérsz még lejönni, mi megyünk bemelegíteni. Kérek egy bátorító csókot – hajolt a lányhoz, aki megpuszilta.
- Ügyes légy - ölelte meg a fiút. Majd amint Draco kiment a Griffendél asztalához sietett.
- Harry, hallgass meg!
- Miért nem mész szurkolni annak a görénynek?
- Mindent meg tudok magyarázni. Csak adj rá lehetőséget!
- De Ron és Hermione is velünk tart.
- Rendben.
Kerestek egy tantermet és Arina beszámolt nekik a zsarolásról, gondosan elhallgatva a legutolsó két látomását.
- A mocskos…
- Ron! Most mit fogunk tenni? – kérdezte Hermione.
- Jobbat nem tehetek, mint szót fogadok Malfoynak. Egyelőre.
- Mi lenne, ha elébe mennénk a dolgoknak és hagynánk, hadd kürtölje tele az egész iskolában, hogy Arina Tudjukki lánya – okoskodott Ron.
- Nem. Dumbledore nem akarta, hogy mindenki megtudja – válaszolt Hermione. – Különben ő maga jelentette volna be. Nincs más megoldás.
- Már úgy hiányoztatok – szólalt meg hirtelen Arina. Még sokáig beszélgettek, amikor eszébe jutott, hogy le kellene mennie a meccsre. Ám mire leért a pályára már nem volt ott senki.
- A francba!
Na most bajban volt. Gyorsan a klubhelyiség felé vette az irányt, ahol a mardekárosok már javában ünnepeltek, mivel porig alázták a hugrabugosokat. 230:10 lett az eredmény.
- Hát te meg merre jártál? – szegezte neki dühösen a kérdést Malfoy.
- Ne haragudj, Dumbledore hivatott. Mire megszabadultam tőle a mérkőzésnek már vége volt.
Nagyon hihető történet lett volna, Dumbledore valóban nem volt a lelátón. Draco talán el is hitte volna neki, ha Ginny lett volna olyan kedves, hogy nem mond a fiúnak semmit. Azonban első dolga volt szólni neki, hogy amint kitette a lábát a Nagyteremből, Arina máris Harryékhez sietett.
- Ne hazudj nekem. Tudom nagyon jól, hol voltál. Eljátszottad az esélyedet. Sajnos mindenkinek el kell mondanom, hogy…
- Ne! Kérlek, ne tedd. Könyörgök. Többet nem fordul elő.
- Előbb kellett volna gondolkoznod.
- Kérlek! Bármit megteszek, csak ne áruld el!
- Egy feltétellel megbocsátok neked. Most utoljára – mondta kimérten Draco.
- Mi lenne az? – kérdezte meglepetten Arina.
- Csókolj meg.
- Legyen.
Arina becsukta a szemeit. Csak minél előbb túl akart lenni rajta. Azonban Malfoy csak egy apró csókot adott a szájára.
- Nem most, édesem. Amikor majd kérem.

A mardekárosok hajnalig dorbézoltak, ünnepelték a diadalukat és Dracót, a meccs hősét. Amikor Arina másnap reggel kinyitotta a szemét, hirtelen azt se tudta hol van, ébren van-e vagy álmodik, ugyanis Malfoyjal találta szembe magát. A fiú ágyában voltak, szorosan egymáshoz bújva, Draco keze ráadásul a lány fenekén pihent.
- Draco!!!