10.Fejezet
Pofonok és újabb levelek

Válaszként Arina tiszta erőből pofon vágta.
- Mit képzelsz magadról? Draco, kérlek, hagyj engem békén!
- Soha.
Arina majd felrobbant a dühtől. Felviharzott a szobájába, becsapta maga után az ajtót és leroskadt az ágyára. Nem tudott lenyugodni, előtört belőle a zokogás.
- Mi van? Mi történt? – kérdezte félálomban Parkinson.
- Semmi, aludj csak tovább – felete a sírástól remegő hangon.
„A szemét! Miért teszi ezt velem? Miért kellek én neki? És még azt hittem, hogy ő más! De miért? És én ezzel az aljas, alattomos, számító féreggel… Nem! Soha! Hogy képes ilyesmire? Mit akar tőlem? Miért nem hagy békén? Ha tudta, akkor eddig miért hallgatott? Miért csak most…”

Reggel teljesen kivörösödött szemekkel ébredt. A többiek még javában az igazak álmát aludták. Bár fent volt, nem kelt ki az ágyából. Csak feküdt és azon tépelődött, hogy lesz ezek után. Azt kell tennie, amit Malfoy mond. Nincs más választása a többiek egyszerűen nem tudhatják meg. Bele se mert gondolni, mi lenne akkor. Ugyanolyan pokol lenne az élete, mint régen. Nem történhet meg újra. Nem, azt nem hagyhatja.
„Kell, hogy legyen valamilyen megoldás! Ha Voldemort megtudná, hogy meg mert zsarolni, biztos apró darabokra átkozná. Ha egyáltalán érdekli, mi van velem. Meg se próbált megkeresni. Pedig állítólag én vagyok az egyetlen lánya. Akkor meg miért nem lép velem kapcsolatba? Lehet, hogy Dumbledore tévedett és egyáltalán nem törődik velem, nem szerepelek a tervei között. Még arra se veszi a fáradságot, hogy megöljön, annyira jelentéktelen vagyok a számára. De akkor Draco mi a jó Égre számít? Hogy egy nap Voldemort se szó se beszéd betoppan az életembe és közli, hogy én öröklöm „birodalmát” Ugyan már. És különben is: én nem lennék képes rá. Én nem vagyok gyilkos. Nem tudok hidegvérrel ártatlan embereket ölni. Nem vagyok gonosz. Sohase állok az ő oldalára! Soha!”

Már lassan órák óta töprengett magában, amikor kinyílt a szoba ajtaja és ő lépett be rajta, akit a legkevésbé sem akart látni: Draco Malfoy. Egyenest Arina ágyához ment és meg akarta puszilni, de a lány elfordította a fejét.
- Milyen morcosak vagyunk ma reggel – mondta a fiú és egyszerűen fogta magát és leült mellé az ágyra.
- Csodálod?
- Csak nem azért, amit az este mondtam, kicsim? – kérdezte, miközben elkezdett játszani Arina hajtincseivel.
- Mi másért? Te megzsaroltál!
- A te hibád, hogy ilyen eszközhöz kellett folyamodnom, baby.
- Igazán?
- De csak a te érdekedben tettem.
- Na ne nevettess, Malfoy. Mit tudsz te arról, hogy mi jó nekem?!
- Többet, mint hinnéd.
- Nem ismersz engem. Nem tudsz rólam semmit.
- Tengernyi időnk van. Előttünk áll az egész élet – simogatta meg Arina arcát.
- Mit akarsz tőlem? – kérdezte csendesen, miközben a gyönyörű szürke szemekbe nézett. – Neked miért jó, hogy előírod, mit tehetek és mit nem? Szeretsz irányítani másokat, mi? Az a jó, ha minden úgy történik, ahogy te akarod, igaz?
- Ne dramatizáld ennyire túl a dolgokat, édesem. Ha jobban belegondolsz, te is rájössz, hogy nem vagy közéjük való. Tudod, hogy igazam van.
- Te pedig tökéletesen hozzámvaló vagy, ugye?
- Nem én mondtam – vigyorgott a fiú. – Egyébként igen. Öltözz fel baba, mert már tíz óra. Egy szavad se lehet, sokáig hagytalak aludni. Eszünk és azután segítesz pótolni a leckét.
- Miért nem kéred meg az egyik cicababádat? El lennének ragadtatva.
- Olyan édes vagy. Csak nem féltékenység gyötör? – kérdezte önelégült mosollyal az arcán.
- Nem.
- Aha, persze. Nyugodtan bevallhatod…
- Ne gyerekeskedj.
- Igyekezz, egyetlenem.
Adott egy puszit Arina homlokára és kiment.
„Miért kellett azt mondanom, hogy segítek neki? Még csak látni se bírom!”

Amikor kilépett a klubhelyiségbe, Malfoy épp egy pergament tűzött ki a hirdetőfalra.
- Kviddicsválogatás lesz holnap – mondta, amint meglátta a lányt. – Én vagyok a csapatkapitány. Nem akarsz jelentkezni?
- Semmi tehetségem nincs hozzá. És kedvem se sok.
- Attól függetlenül megnézzük, mit tudsz, cica. Legfeljebb segítesz nekem a döntésben, hogy kiket szórjunk ki.
- Én nem segítek neked semmiben!
- Dehogyisnem. Úgy tűnik, még mindig nem érted. Nincs más választásod, szépségem.
Arina egy dühös pillantással jutalmazta Draco ezen kijelentését. Szó nélkül otthagyta a fiút és elindult egyedül a Nagyterem felé. Nem sokáig. Ugyanis Malfoy sietett utána és se perc alatt utol is érte. Megfogta a kezét és némán haladtak. Arina akárhogy próbálta kiszabadítani karját a fiú szorításából, nem sikerült. Draco tüntetőleg még erősebben fogta, jelezve, hogy esze ágában sincs elengedni őt. Soha többé.
„Nem értelek téged, Draco Malfoy. Azok után, amiket tegnap este mondtál, minden normális ember békén hagyna pár napig, hogy megemészthessem. De te nem! Ó nem! Úgy túl egyszerű lenne az életem!”
„Milyen aranyos a kicsi pofija, mikor mérges. Szegénykém, biztos szétfeszíti a harag. Majd lenyugszik. Idővel úgyis elfogadja és beletörődik a drága.”

Amikor beléptek a Nagyterembe, Arinát villámcsapásként érte a felismerés: Harry! Annyira felzaklatta, amit Draco mondott, hogy teljesen megfeledkezett a találkozójukról.
„Szegény Harry! Meddig várhatott hiába? Most biztos iszonyat mérges rám! Hogy fogom neki megmagyarázni úgy, hogy Malfoy ne tudjon róla? Harrynek muszáj megértenie, hogy én nem akartam átverni őt!”
Azonban Arina legnagyobb bánatára Harryék nem voltak a Griffendél asztalánál.
- Ne feledd, mit mondtam – súgta Draco a fülébe, amikor látta, hogy a lány tekintetével a termet fürkészi a többiek után kutatva. – Azt el is felejtettem mondani, ha bárkinek szólsz a mi kis egyezségünkről, elintézem, hogy másnap a Reggeli Próféta címoldalán csak te leszel, gyönyörűm.

Evés után visszamentek a klubhelyiségbe és egész nap ki se mozdultak onnan. Arina reménykedett benne, hogy legalább annyi szünetet tartanak, hogy felmenjenek enni. Akkor talán összefuthatna Harryvel. Minél később tisztázzák a dolgokat, annál rosszabb. Azonban Malfoy ezt megakadályozandó Crakkal és Monstróval hozatott a konyháról harapnivalót.

- Nem megyünk ki sétálni egy kicsit pihenésként? – kérdezte Draco kora este.
- Nincs kedvem hozzá – válaszolta ridegen Arina.
- Gyere, jót fog tenni – állt fel. Megfogta a lány kezét és felhúzta őt a fotelből.
- Nem érted? Nem akarok veled lenni.
Olyan közel álltak egymáshoz, hogy testük teljesen összesimult. Malfoy hosszú ideig csak Arina arcát nézte, mielőtt megszólalt volna:
- Akkor elárulnád kedves, hogy mégis melyik barátoddal akarsz együtt lenni a sok közül?
Ez övön aluli ütés volt. Nagyon is tisztában volt a dologgal, de ennek ellenére borzalmas volt más szájából hallani és nyíltan szembesülni a kegyetlen igazsággal. Erre nem tudott mit felelni. Sőt, pillanatnyilag minden erejével csak arra tudott koncentrálni, hogy el ne sírja magát előtte. Azt az örömöt nem szerzi meg neki. Évekkel ezelőtt megfogadta, hogy senki nem láthatja őt sírni. Nem ismeri be gyengeségét.
- Ezt nem kellett volna – suttogta és legyőzötten felbaktatott a szobájába. Draco pedig keresett egy üres pergamenlapot és írni kezdett egy levelet:

Kedves Apám!
Nem fogok csalódást okozni, remekül haladok. Piton professzor sokat segít…

Másnap Arina azt hitte, hogy sikerült mindent elrontania és elmarta maga mellől az egyetlent, akinek hála hosszú idő után végre nem volt magányos az iskolában. Igaz, hogy Draco pofátlan módon megzsarolta és eltiltotta Harrytől, de akkor is. Nem tudta kiverni a fejéből, hogy álmában milyen kedves vele. Mintha nem is ő lenne. De kellemesen csalódott a szőke fiúban. Reggel újfent szájrapuszival ébresztette, mintha mi sem történt volna. Harryéket viszont ismét elkerülték. Mivel Arina nem vállalkozott beszállni a gyakorlásba, Draco mellett segédkezett. Mire a komplett mardekáros bagázst végignézték beesteledett.
- Biztos vagy benne, hogy nem próbálod meg? – kérdezte Malfoy.
- Neem, inkább nem.
- Na, csak egy kicsit! – kérlelte a fiú.
- Nem is tudom… Jó, de tényleg csak egy kicsit – adta be végül a derekát. – Csak lenne egy kis probléma… Nekem nincs seprűm – tette hozzá alig hallhatóan.
- Nézzenek oda – lépett hozzájuk egy mardekáros lány, akit Arina csak látásból ismert -, még seprűje sincs a mi szegény kicsi sárvérűcskénknek!
Arina nem tudta türtőztetni magát. Elé állt és visszakézből teljes erővel pofon vágta.
- Ne merészeld még egyszer ezt mondani – szólt kimérten. – Különben nem állok jót magamért.
Azzal sarkon fordult és zaklatottan a kastély felé vette az irányt. Draco pedig, akinek nagyon imponált az előbbi jelenet, befejezettnek nyilvánította a válogatást. Hátára vetette a seprűjét és vigyorogva ő is felment a kastélyba.

Arina dühösen lapozgatta a könyveket és nekiállt összedobni valamit Piton professzornak a hypericum perforatum és a bellis perennis együttes hatásáról. Egy félóra múlva Malfoy is csatlakozott hozzá, miután lezuhanyozott. A haja még mindig vizes volt és őrjítően nézett ki, ahogy az apró vízcseppek végigfolytak az arcán. Arina azon vette észre magát, hogy tátott szájjal bámulja a fiút. Zavarában ráharapott alsó ajkára és a leckéje felé fordult. Bár igen nehezére esett.
- Na, hogy van az én kis vadmacskám? Jól helyreraktad Samanthát. Bár ha tudta volna, kibe köt így bele…
- Ne is említsd nekem őt!
- Remélem nem felejtetted el, hogy a héten mi vagyunk beosztva őrjáratra. Kettesben, hercegnőm a sötét, kihalt folyosókon… Szóval ne tanulj sokáig. Inkább aludd ki magad az éjszakai romantikus séták előtt.
- Mit mondtál?
- Hogy ideje aludni menni.
- Nem, azt értettem. Előtte. Miféle őrjáratról beszélsz?
- Elfeledkeztél róla, cica? – nevetett Malfoy. – Pedig az első nap már mondtam. Az még megvan, hogy Dumbledore bejelentette, igaz? Másnap megkaptuk Pitontól a beosztást, ki kivel és mikor megy koslatni a folyosókon éjnek idején. Én veled vagyok párban, Pansy meg Blaise-zel. Úgy tűnik Piton már az első perctől fogva tudta, hogy mi ketten jóban leszünk.
- És mikor, meddig, egyáltalán hol kell felügyelnünk?
- Nyugi, angyalka, nyugi.
- Bocs, de egyszerűen nem tudok lenyugodni.
- Megértelek.
- Tessék?
- Én is rárontottam volna arra, aki le mer engem sárvérűzni. De az nem úszta volna meg ilyen könnyen.
- Mégis mikor kezdünk?
- Holnap este. Egy teljes héten át – mosolygott Draco.

Hétfőn reggel a Nagyterembe lépve kiabálás fogadta őket.
- Ezt nem teheted velem, Harry! – rikácsolta Ginny Weasley. – Csak kihasznált téged és amint talált egy jobbat, rögtön lecserélt! Már feléd se néz!
- Ginny, azt se tudod, miket beszélsz – felelte türelmetlenül Harry.
- Igenis tudom! Nem látsz a szemedtől? Az orrodnál fogva vezetett, te pedig hittél neki! Nem veszed észre, hogy én igazán szeretlek téged?! Könyörgök, kezdjük újra! Most minden másként lesz!
- Ne alázd meg magad még jobban. Vége. Értsd már meg. Már nem szeretlek.
Ginny ezt hallva zokogva kirohant. Arina megkövülten nézett. Malfoynak kellett az asztalukhoz rángatnia. Draco leült és várta, hogy a lány is helyet foglaljon végre mellette. Arinának viszont földbe gyökerezett a lába, amint tekintete összekapcsolódott Harryével. Ez lett volna a nagy alkalom. Most odarohanhatott volna a fiúhoz és megcsókolhatta volna az egész iskola szeme láttára. Akkor nem lenne több kétely, ők hivatalosan is összetartoznak. És szíve szerint ezt is tette volna, ha nincs az a péntek este. Harry viszont remélte, hogy most meg tudja Arina magyarázni neki, miért nem ment el a megbeszélt találkozóra. Csak arra várt, hogy a lány tegyen már végre valamit. Most rajta a sor. De ő nem csinált semmit. Malfoy megelégelte, hogy szemeznek egymással. Arina karját megragadva az ölébe ültette és egyik karjával már át is ölelte a derekát.
- Draco, muszáj ezt? Így nem tudok enni.
- Azért próbáld meg, mert nem engedlek el – mondta és apró csókot adott Arina nyakára, aki megremegett a nem várt gyengéd érintéstől. Hát még akkor, mikor a fiú másik kezével a combját kezdte el lágyan simogatni. Harry mindeközben úgy ült, mint akit pofán vágtak volna.
- Szóval ezért nem jött el – mormogta maga elé -, mert összeszűrte a levet Malfoyjal.
- Jaj Harry, nem kéne előre ítélkezned. Meg kellene hallgatnod őt. Biztos van rá logikus magyarázat… akármi legyen is az…
- Hermione, ne fáraszd magad. Nézz csak rájuk – szólt közbe Ron is.
- Én azt láttam, hogy Malfoy lefogja őt.
- De úgy tűnik, nem nagyon ellenkezett – tette hozzá keserűen Harry. – Szerintem még élvezi is.

- Jó kis műsort rendezett a kis vörös – érkezett meg a Mardekár asztalához Nott.
- Már péntek óta ezt csinálja. Egész hétvégén tőle zengett az egész kastély – szólalt meg Pansy. – Totál kivan a csaj. Csak mert elhagyta a drága szívszerelme!
Arina nem tudott nevetni a rosszízű megjegyzésen. Hisz ő a felelős mindezért.

Harry egész nap dühös volt és Arinának valahányszor sikerült elkapnia a tekintetét, ő tüntetőleg elfordította a fejét. A vacsoránál egy iskolai bagoly szállt le Draco mellé. Aki a levelet írta nem ügyelt a formaságokra, girbegurba betűi arról árulkodtak, hogy igen feldúlt állapotban dobta össze azt a pár sort.

Malfoy!
Sürgősen beszélnünk kell egymással! A célunk ugyanaz. Minél előbb találkozzunk!
Ginny Weasley

„Nocsak, érik még az embert meglepetések ennyi év után…”

Este tíz előtt pár perccel Draco a klubhelyiség egyik foteljában ülve várta, hogy Arina lejöjjön a szobájából. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egy hóbagoly tűnt fel egy apró pergamennel a lábán. Malfoy leoldotta róla a levelet - mit sem törődve azzal, hogy Arinának címezték - felbontotta és elolvasta.

Arina, nem értelek. Miért nem jöttél pénteken? Azok után, ami kettőnk között történt! Sok mindent kell megmagyaráznod. Ma este várlak a megbeszélt helyen.
Harry

Draco összegyűrte a papírt. A madár még mindig ott volt, válaszra várva.
- Átadom neki az üzenetet. Most már elmehetsz.
Miután a bagoly huhogás közepette elrepült, Malfoy a kandallóhoz ment és a tűzbe dobta a pergament.
- Ne is álmodozz róla, Potter. Ő az enyém.
- Indulhatunk. Én kész vagyok – érkezett meg Arina.
- Kérem a kezedet, tündérem.
- Tessék?
- Add a kezed. Nem akarom, hogy eltévedj.
Így Arina és Draco kéz a kézben rótták a folyosókat egymás után. Egyszer csak Arina megszédült és megtorpant. Nem látott fényeket. Minden sötét volt. Képek villantak fel előtte: fekszenek egy ágyon, Draco a nyakát csókolgatja és lassan lehúzza a hálóingje pántját. A következő pillanatban már a combját simogatja. Ő pedig a kezével végigsimítja Draco izmos mellkasát…
„Nem! Nem akarom. Nem akarom látni!”
Arina erősen koncentrált, hogy abbamaradjon a látomás.
- Szépségem, mi a baj? – kérdezte aggódva Malfoy. Arina azon kapta magát, hogy egyenesen a fiú karjaiba ájult. Most sokkal élénkebben emlékezett mindenre. A hálóingjére, a zöld lepedőre, de a szobában egyetlen gyertya sem égett. Csak a Hold biztosított némi világosságot, amint fénye beragyogott az ágy fölötti hatalmas ablakon.
- Hallasz engem? – simogatta meg az arcát.
- Igen, már jól vagyok. Csak egy kicsit megszédültem.
- Gyakran fordul elő?
- Mostanában egyre többször. Mi az, mit nézel?- hátrált Arina.
- Téged, gyönyörűm – követte, amíg a lány háta a falnak nem ütközött. Nem volt menekvés. – Már azóta várom ezt a percet, hogy először megláttalak – simogatta tovább az arcát. Másik kezével a falat támasztotta Arina feje mellett. Ujjait lassan végighúzta a lány ajkain.
- Draco…- mondta remegő hangon Arina, de nem tudta befejezni, mert a fiú megcsókolta. Teljesen olyan volt, mint ahogy álmaiban többször is átélte. Annak ellenére, hogy a falhoz szorította, Draco eszméletlenül gyengéden, mégis szenvedélyesen csókolta. Arina arra eszmélt, hogy egy pillanatra viszonozta a csókot. Nehezen, de elszakadt a fiú ajkaitól és még mindig zilált, amikor hirtelen pofon vágta Dracót.