Zsarolás
2006.07.19. 15:57
9. Fejezet Zsarolás
Arina már lassan több mint egy hete volt a Roxfortban. A tanárok egyáltalán nem voltak tekintettel a diákokra. Alig kezdődött el pár napja az új tanév, mégis minden hetedéves szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek a késő éjszakába nyúló tanulás miatt. Arina feje fölött csak Dracónak köszönhetően nem csaptak össze a hullámok. A fiú készségesen segített neki mindenben. Viszont alig tudott pár szót váltani Harryékkel. Nagyon nehéz feladatnak bizonyult akár csak percekre elszakadni a fiútól. Erre leginkább akkor nyílt alkalom, mikor Piton hivatta az irodájába Malfoyt.
Hétfő este a klubhelyiségben ülve dolgozott az állatok más állatokká való átváltoztatásáról szóló dolgozatán McGalagonynak. A gondolatai azonban minduntalan elkalandoztak, miközben folyton a mellette ülő fiút bámulta. Túl sokan figyelmeztették őt. Már azt sem tudta, kinek higgyen. Draco egyáltalán nem úgy viselkedik, ahogy Harryék elmondták neki. Bár azzal a fenyegetéssel teljesen összezavarta. „Miért mondta? Miért olyan fontos neki, hogy még csak ne is beszélhessek velük?” Azt leszámítva kimondottan kedves és figyelmes volt vele. A többi mardekáros bár elfogadta őt, nem voltak barátai. Tulajdonképpen hálásnak kellett volna lennie a fiúnak, maiért vele van állandóan. Bár biztos volt benne, hogy minden lánynak ugyanígy csapja a szelet. Dumbledore tanácsát azóta sem tudta megfejteni. Hallgasson a szívére? Hisz már azt sem tudja, mit érez! „Ó, Anya! Bárcsak élnél! Bárcsak megbeszélhetném veled mindezt! Úgy hiányzol!” No meg az az éjszaka képe is kísértette. Már csak a gondolatba is belepirult. Hiába próbálta kiverni a fejéből, egyszerűen nem ment. Úgy amúgy is elég nehéz feladat, hogy minden éjjel vele álmodott. - Min gondolkodtál el ennyire? Csak nem rólam ábrándozol, egyetlenem? – szakította félbe gondolatmenetét a szőke fiú. Arina a kérdés hallatán elpirult, ami nem kerülte el a Draco figyelmét sem. - Tessék? Nem figyeltem, egy kicsit elbambultam. Mit is mondtál? - Azt, hogy ideje lenne abbahagynunk. Fáradtnak tűnsz. Irány lefeküdni! - Igenis, Papi. De előbb még le kell tusolnom. - Mikor fürdünk együtt, picim? - Soha – válaszolta reflexszerűen. Beletelt pár pillanatba, amíg felfogta, mit is kérdezett tőle Malfoy. – Jó éjt – felállt és elindult a szobájába. - Jóéjt puszit már nem is kapok? – szólt utána a fiú. Arina sóhajtott egy nagyot, megpuszilta és felment a lépcsőn. Nem láthatta, amint Draco Malfoy gonoszul mosolyogva követi tekintetével, amíg be nem csukta maga mögött az ajtót.
- A mai órán kiderül, hogy amit hat éven keresztül tanultak, mennyire tudják alkalmazni a gyakorlatban – mondta Piton a keddi sötét varázslatok kivédése órán. – Párbajozni fognak. Egymással. Alkossanak párokat – adta ki az utasítást, bár teljesen feleslegesen. Ugyanis sorra megváltoztatta a kialakult párosokat, így végül minden griffendéles egy-egy mardekárossal került szembe. Pitonnak hála Arinának Hermionéra kellett szórnia az átkokat, bár igyekeztek minél jobban kímélni egymást. Ron hamar ártalmatlanná tette Zambinit. Harry és Draco viszont maratoni hosszúságú csatát vívtak. Csak úgy záporoztak a rontások. Harry úgy érezte, némi elégtételt vehet most, amiért Malfoy az ő Arinája körül legyeskedik naphosszat. Mérgében azonban túl erős kábítóátkot küldött ellenfelére, aki elvesztette eszméletét. - POTTER! Mit művelt már megint? Húsz pont a Griffendéltől, amiért a párbaj befejezte után tovább támadott! - De… - És ha még egy szót is szól, újabb pontokkal lesz szegényebb a háza! Zambini, vidd fel a gyengélkedőre! - Vele mehetek, Piton professzor? - Természetesen, Ms Riddle. Vele is maradhat, amíg jobban nem lesz. Majd igazolom a hiányzását. - Köszönöm.
Miután Madam Pomfrey megvizsgálta, Arinát elküldte órára. - Addig úgyse tehetünk semmit, amíg magához nem tér - mondta neki a javasasszony. A percek csak vánszorogtak Draco nélkül. Minden más volt nélküle. Így Arina magányosan ült az órákon, a Nagyteremben, a klubhelyiségben. Akárcsak a régi iskolájában. Minden rossz régi emléke a felszínre tört. Újra ugyanolyan szerencsétlennek, kívülállónak érezte magát. Most döbbent rá, hogy milyen jó volt, hogy Draco mindig vele volt. Nem volt mérges Harryre, de nem beszéltek azóta.
Arina minden reggel és délután bement a fiúhoz. - Kérlek, térj magadhoz! Szükségem van rád – mondta egyik este Malfoy mellett ülve az ágyon, miközben lágyan simogatta az arcát. – Hallod? Hiányzol – odahajolt hozzá és megpuszilta. – Szép álmokat. Reggel újra benézek.
Másnap délután útban a gyengélkedőre Arina szembetalálkozott Harryvel. - Mi van Malfoyjal? - Még mindig nem tért magához. - Ne haragudj, nem akartam, hogy ennyire rosszul legyen. - Tudom. Most is hozzá megyek. - Vége. - Tessék? - Szakítottunk Ginnyvel. - És hogy fogadta? - Szörnyen. Meggyőződése, hogy megcsaltam veled, hogy csakis te vagy a hibás, amiért elhagytam. - De te ugye megmondtad neki… -… hogy ez marhaság és neked ehhez semmi közöd? Igen. De nem hitte el… Tudod mit jelent ez? - Micsoda? - Hogy most már együtt lehetünk! Semmi sem áll már közénk! - Igen, de nem gondolod, hogy meg kéne várnunk, amíg Ginny lenyugszik? - Úgyse fog egyhamar. Hallanod kellett volna, miket vágott a fejemhez! - Csak pár napra gondoltam… - Szerintem felesleges. Előbb-utóbb el kell fogadnia, hogy már nem szeretem őt. Téged szeretlek. - Mit mondtál, Harry? - Szeretlek. Ez az egy rövid kis szócska milyen sokat tud jelenteni! Arina még soha nem volt annyira boldog, mint abban a percben. Harry nyakába vetette magát és hosszú-hosszú ideig csókolóztak meghitten a folyosó kellős közepén. Senki által nem zavarva, teljesen megfeledkezve a külvilágról. - Találkozzunk este! - szólalt meg végül Harry. - Ma? Nem is tudom… - Olyan rég voltunk már kettesben. - Mikor? - Éjfélkor a Szükség Szobájában. Emlékszel, hol van? - Igen, többször is elmondtátok a nyáron. - Már alig várom – majd újabb csókot váltottak.
- Draco, magadhoz tértél?! – szaladt oda Arina az ágyon ülő fiúhoz és megölelte. - Csak nem féltettél, nyuszi? - Igenis aggódtam! Ne vigyorogj, ez komoly! Napokig nem tértél magadhoz. - Miért, milyen nap van? - Péntek délután van! Három teljes napig aludtál. - Legalább már hétvége van. - Hogy érzed magad? Nem fáj semmid? - Csak a fejem sajog egy kicsit. Potter jól elintézett. - Mikor engednek ki? – váltott gyorsan témát. - Ma este már a saját ágyamban alhatok. - Csak nem azt akarod mondani, hogy álmos vagy?! - Madam Pomfrey még egyszer megvizsgál, azután mehetek is. Egyébként mi ez a sok virág meg édesség? – mutatott a roskadásig telepakolt éjjeli szekrénykére. – Te hoztad, kicsim? - Ó, azok… nos a hódolóid küldték. A legtöbb persze Parkinsontól származik. - Féltékeny vagy? – vigyorgott. - Nem. Én csak válaszoltam a kérdésedre. Tényleg jól érzed magad? - Imádom, hogy ennyire aggódsz értem! - Igen, teljesen jól vagy. Megyek, rengetek házim van hétfőig. - Nekem szerencsére nincs mit tanulnom. - Hogyisne! - Jól van. Holnap átvesszük, miről maradtam le. - Rendben.
Arina amióta Dracótól eljött a szobájában ült az ágyon, előtte tucatnyi könyv és pergamen. Nem akart a klubhelyiségben nekifogni, mert nem akarta, hogy lebukjon, mikor elmegy Harryhez. Csak remélni tudta, hogy addigra a fiú már lefekszik. Annyira belefeledkezett az olvasásba, hogy mire feleszmélt, már csak tíz perc volt hátra éjfélig. Gyorsan elpakolta a holmijait és csendben lement a klubhelyiségbe. Körülnézett és mivel nem látott ott senkit, elindult a kijárat felé. - Elárulnád baby, hogy mégis hova mész ilyen későn? – összerezzent, az egyik fotelból Draco nézett vele farkasszemet. - És te? Mit keresel itt? Egyébként nem tartozom neked magyarázattal, Malfoy. - Dehogynem. Prefektus vagyok, elfelejtetted volna? Különben is, tíz után nem mehetünk ki a folyosókra. Veled megyek – miközben beszélt lépésről lépésre közeledett a lányhoz. - Már elboldogulok egyedül is. Nem szükséges, hogy… - De én ragaszkodom hozzá. - Nem. - Már megint Potterékhez, igaz? - Nem értem, miről beszélsz. - Azt hitted, hogy nem veszem észre? - Mit? - Figyelmeztettelek, tündérkém. De te nem hallgattál rám. - Hagyjál, jó? – azzal hátat fordított neki és elindult. - Én tudom ki vagy – lépett oda mögé és a fülébe suttogta a szavakat. – Ha a többiek is megtudják… vajon mit fognak szólni? Eddig sincs valami sok barátod, hát még az után, hogy… - Miről beszélsz? - Arina Riddle. Reménykedtél benne, hogy nem tűnik fel, ugye? Pedig Potterék biztos elmesélték, ki az apám… és hogy milyen közel áll a… a tiédhez! Arina nem tudott megszólalni. A félelem átjárta minden porcikáját. Tudja! Malfoy tudja, hogy ő Voldemort lánya. - De te nem mondod el nekik! - Már miért ne tenném? - Meg akarsz zsarolni? – fordult vele szembe. - Nevezd aminek akarod. Ha nem szeretnéd, hogy az egész iskola megtudja, milyen vér folyik az ereidben, akkor be kell tartanod néhány dolgot. - Miféle dolgokat? - Ha jókislány leszel, akkor nem szólok senkinek. Attól tartok, a többiek nem viselnék olyan jól, hogy a Sötét Nagyúr lánya itt van a Roxfortban, mint én. Mondanom se kell, hogy többé nem mehetsz Potterék közelébe. Arról nem is beszélve, hogy meg kell tűrnöd magad mellett. - Miért fontos neked, hogy a közelemben légy? - Tudod te jól, hogy miért. Ahogy én is – mosolygott ravaszul és egy hosszú puszit adott Arina szájára.
|