7. Fejezet
Levelek

- MARDEKÁR!
Arina felkapta a fejét és riadtan nézett Harryék felé. De hisz ő egyáltalán nem ezt akarta! A Griffendélbe akart kerülni, mint a többiek. Nem, ez nem lehet igaz! Vajon milyen gyakran téved az az átkozott süveg?
Hát igen. Mindenkit másként érintett a döntés. Három asztal felől csalódott moraj hallatszott, egyedül a mardekárosok ujjongtak. Arinának sikerült egy pillanatra elkapnia Harry tekintetét, de a fiú egyszerűen elfordította a fejét. Erőt vett magán, levette a fejfedőt és elindult újdonsült asztalához.
Draco Malfoy csak erre várt. Elébe sietett , megfogta a kezét és a helyéhez vezette. Tulajdonképpen örült neki, hogy a fiú a pártfogásába vette.
Az összes mardekáros fiúnak kocsányon lógó szemekkel figyelték és kéjesen mosolyogtak rá. Draco lágyan, mégis ellentmondást nem tűrően ültette le maga mellé. Kezét ismét ajkaihoz emelte és újfent megcsókolta, miközben sejtelmesen mosolygott
- Üdvözöllek a Mardekárban. Bemutatom a többieket…

Harryék csalódottan ültek.
- Pedig olyan normális lánynak tűnt.
- Jaj, Ron. Attól még, hogy a Mardekárba került ő még…
- Hermione, nézz csak oda. Malfoy máris kivetette rá a hálóját.
- Épp ezért figyelmeztetnünk kellene, nem gondoljátok?
- Már nagylány, tud magára vigyázni. Egyébként nekem nem úgy tűnik, mintha annyira tiltakozna Malfoy közelsége ellen – mondta keserűen Harry, aki le sem tudta venni róla a szemét. Szíve szerint válogatott rontásokat küldött volna a mardekáros felé, amiért az hozzá mer nyúlni Arinához. És a lány miért nem küldi el a francba? Miért nem ellenkezik a döntéssel, miért nem kéri meg Dumbledore-t, hogy helyezzék át hozzájuk? Lehet, hogy imponál neki Malfoy nyomulása? Lehet, hogy nem jelentett neki semmit az, ami kettejük között történt? Csak Harrynek volt fontos az a csók?
- Harry, nézd már Piton arcát! – szólt Ron. – Ilyen önelégülten vigyorogni már rég nem láttam.
- Biztos örül, hogy Voldemort kicsi lánya az ő házába került.
- Ssh Harry! Erről a többiek nem tudhatnak! – parancsolt rá suttogva Hermione.

Dumbledore felállt, jelezve, hogy szólni szeretne pár szót.
- Üdvözlök mindenkit a Roxfortban. Remélem a nyáron kipihentétek magatokat és újult erővel vetitek bele magatokat a varázslás legapróbb fortélyainak elsajátításába. Még mielőtt nekiesnénk az ínycsiklandozó lakomának, pár dolgot szeretnék bejelenteni. A kastély melletti erdő továbbra is tiltott területnek minősül minden diák számára. Frics úr megkért, hogy hangsúlyozzam, a folyosókon továbbra is tilos a varázslás. És egy komolyabb téma. Nyílván mindannyian értesültetek arról, hogy a halálfalók immár fényes nappal, nyílt színen is támadnak. Nem egy, nem kettő roxforti diákkal és családjával történt hasonló dolog. Épp ezért idén szigorú biztonsági intézkedések lépnek életbe. A ti védelmetek érdekében.
Hangos suttogás futott végig a termen. Arina hátranézett Dracóra, aki egész idő alatt őt bámulta és a kezét még mindig nem engedte el. A fiú egyáltalán nem tűnt meglepettnek.
- Szóval tilos az iskola területét elhagyni. Ez alól természetesen kivételt képeznek a roxmortsi kirándulások, viszont arra is csak tanári felügyelet mellett kerül majd sor – a diákok közben nemtetszésüknek hangot is adtak. – Továbbá senki sem tartózkodhat a hálókörletén kívül este tíz után. A folyosókon tanárok és felsőbbéves diákok fognak őrjáratozni. Az érintetteket majd a házvezető tanárok tájékoztatják. A szabályok megszegése súlyos pontlevonást és büntetőmunkát von maga után. Tekintettel az elmúlt évek balsikereire és jelen körülményekre, úgy gondoltam, nem lenne szerencsés egy újabb idegen tanárt az iskolába hozni. Sajnos, már nem lehet tudni, ki áll Voldemort hatása alatt. Éppen ezért az idei évben a sötét varázslatok kivédését is Perselus Piton professzor fogja tanítani.
A mardekárosok hatalmas tapsba kezdték, ami elnyomta a többi három asztal felől jövő nyögéseket.
- És még annyit, hogy jó étvágyat mindenkinek! – és már meg is jelentek a várva-várt falatok.

- A francba! Én ezt nem fogom túlélni! – háborgott Ron.
- Ezért volt olyan magabiztos – jegyezte meg Harry.
- Ráadásul mivel prefektus vagyok, biztos kell majd hülye őrjáratra mennem!

- Na, szépségem mesélj magadról – fordult Arinához Draco.
- Mit mondjak?
- Akármit. Mindenre kíváncsi vagyok. Minden érdekel, ami veled kapcsolatos.
- Huh, erre nem tudok mit válaszolni.
- Melyik iskolából jössz? A Durmstrangból?
- Nem. Magántanuló voltam.
- Akkor hogy kerülsz most ide?
- A szüleimnek túl sok dolguk van mostanában – egyre kínosabbá kezdett válni a csevegés ezért Arina neki kezdett a levesének. Épp ezért nem vehette észre, hogy Draco szeme egy röpke kis pillanatra összeszűkült.
- De ugye közülünk valók?
- Kik? A szüleim? Igen.
- Riddle… még soha nem hallottam róluk – gondolkodott fennhangon Pansy Parkinson, Arina legnagyobb örömére.
- Még meg se köszöntem, hogy segítettél a vonaton, mivel olyan hirtelen eltűntél – vette vissza a szót Malfoy
- Igen… nos… szívesen tettem.
- Potterékhez mentél vissza, igaz? Figyelj, mi mardekárosok nem barátkozunk a griffendélesekkel. Jobb lesz, ha távol tartod magad tőlük.

Miután végeztek a vacsorával, már egy páran elmentek az asztaltól. Arina idegesen nézett körbe, Harryék már elmentek. Pedig beszélni akart volna velük. Viszont arról fogalma sem volt, hol lehet a szobája. Hermione azt nem mesélte el, hogy merre van a Mardekár klubhelysége. Draco is észrevette zavarát és a fülébe súgta:
- Ne aggódj, hercegnőm, majd én elkísérlek a szobádba. Mint prefektus kötelességem az új társunkat szárnyaim alá venni.
- Oh, ez nagyon kedves, de igazán elég, ha csak megmondod, merre találom…
- Nem hallottad, mit mondott Dumbledore a szigorú biztonsági intézkedésekről? Ebben az egyben egyetértek vele. Ne is álmodj róla, hogy egy percre is magadra hagylak – mosolygott.
„Te jó ég.” Így igencsak nehéz lesz távol tartania magát Malfoytól. Arina nem érezte jól magát a közelében. Feszélyezte a gondolat, hogy ők ketten…
- Szabad a kezét, szép hölgy? – kérdezte Draco túlontúl kedvesen. Arinának nem volt más választása, valahogy el kellett jutnia a klubhelységbe. Így kézen fogva mentek le a pincébe. Csak annak örült, hogy Harryék ezt most nem látják. Ezt leszámítva viszont… attól függetlenül, hogy milyen gonosz szörnynek állították be Malfoyt… nos a fiú kimondottan figyelmes és kedves volt vele.

Mikor elérték bejáratot, Draco elmondta a jelszót:
- Fraus – és már be is léphettek. A klubhelység egy hosszú terem volt, a világítást - ablakok híján - fáklyák szolgáltatták. A kandalló melletti fotelekben és kanapékon beszélgető diákok.
- Gyere, megmutatom, hol fogsz aludni – meg se várva a választ, már húzta is maga után. Felvezette egy lépcsőn és benyitott a legelső szobába.
- Az ott az én ágyam. Nyugi, csak vicceltem– tette hozzá Arina meglepett arcát látva. – Az igazi szobád arra van. Bár nincs messze tőlem Ha bármi van, hozzám jössz, rendben?
- Igen.
- Itt volnánk – nyitotta ki az ajtót és előreengedte a lányt. – Rajtad kívül még Parkinson és Bulstrode alszik itt. De szerintem ők még egy ideig nem jönnek lefeküdni. Tudod, nagyon hosszú volt a nyár, rég nem látták a fiúkat.
- Malfoy, én…
- Draco.
- Draco, én csak szeretném megköszönni, hogy nem hagytál egyedül. Tudom, kötelességed, meg minden, de azért köszi.
- Nem kötelességből teszem, szépségem - adott egy puszit a lány arcára. - Álmodj szépeket. Lehetőleg rólam – mosolygott és kiment.
- Jó éjt – mondta és nekifogott kipakolni, miközben egyre csak Malfoy körül forogtak a gondolatai. Tulajdonképpen örült neki, hogy egy ilyen helyes srác – mert azt nem tagadhatta, hogy igen jóképű - „pátyolgatja”. Valahol még a rámenősége is imponált neki. Korábban egy srác se közelített hozzá ilyen megnyerő modorral. Mindig is ilyen határozott és magabiztos fiút képzelt el maga mellé. Aki nem fél kezdeményezni és egyszerűen csak cselekszik. Nem úgy, mint…
„Oh, Harry. Úgy hiányzol. De hogy fogunk együtt lenni, ha Malfoy folyton a nyomomban lesz?”

Draco amióta kilépett Arina szobájából egyre csak mosolygott.
„Kellemes lesz ez az év.” Visszament a szobájába és egy levelet írt az apjának.

- Csak finoman, Lucius. Ne siessünk el semmit. Az idő úgyis nekünk dolgozik. Most nem szabad hibáznunk. Ne sürgessük a dolgokat, mert még elijesztjük és egyenesen Dumbledore karjaiba taszítjuk. Mindent csak módjával, legyetek nagyon óvatosan. És amiről beszéltünk… mindennek eljön a maga ideje, agyafúrt barátom. Ha a fiad jól végzi feladatát, természetesen nem marad el a jutalma.

Arina álmában Dracóval sétálgatott a roxforti birtokon kéz a kézben.
- Mi közöd van Potterékhez?
- A vonaton találkoztam velük először. Egyedül ültem a fülkében, ők meg megkérdezték, nem ülhetnének-e le, mert máshol már nem volt hely.
- Aha. Biztos, hogy csak ennyi?
- Igen… miért?
- Mert Potter eléggé hevesen védett tőlem.
- Ez csak egy jó ok volt neki, hogy belédköthessen.
- Nem bánom, hogy megtette. Gyönyörű ápolóm volt – vigyorgott.
- Ez a legkevesebb. Hiszen miattam vágódtál neki a falnak. De nem megyünk vissza? Kezd nagyon hűvös lenni itt kint.
- Fázol? Bújj hozzám – Arina szót fogadott és hozzásimult Dracóhoz, aki pedig szorosan átölelte. - Én még nem akarok visszamenni. Jó itt veled kettesben.
- Bent is lehetünk kettesben.
- Szóval velem alszol?
- Mi van?
- Aludj velem! Ígérem, jó kisfiú leszek és nem teszek semmi rosszat. Csak a karjaimban akarlak tartani. Hallgatni az édes szuszogásodat és csak nézi téged.
- Miért vagy te ennyire aranyos, Draco Malfoy?
- Simogatnám selymes hajad és álomba ringatnálak.
- Már az eső is esik – mondta a tóparton. – Most már tényleg menjünk vissza, jó?
- Rendben, de előtte… kérnék tőled valamit – állt meg.
- Miről van szó?
Ám a fiú válasz helyett megcsókolta őt. Olyan hirtelen történt mindez, hogy Arinának egy pillanat erejéig még a lélegzete is elállt. Kis habozás után, de visszacsókolt. Eszméletlenül érzéki csók volt. Igazából csak az ajkaikkal ízlelgették egymást. Ennek ellenére úgy érezte, mintha ezer meg ezer apró pillangó szabadult volna el a hasában.
- Mit is szerettél volna? – kérdezte percek múlva.
- Azt, hogy csókolj meg. De megtetted, még mielőtt megkértelek volna rá – szólt csillogó szemekkel.
- Ezzel most mit akarsz mondani?
- Hát nem egyértelmű? Csókot szeretnék.
- Hogy te milyen telhetetlen vagy – nevetett.
- Veled nem tudok betelni, cica – majd újra közelített ajkaival. Meg akarta csókolni és meg is tette volna, ha Arina nem ébredt volna fel. Draco keltette fel, aki épp puszit adott a szájára.
- Jó reggelt – ült le mellé, hátát nekitámasztotta az ágytámlának. – Hogy aludtál?
- Remekül – mondta, de még mindig nem sikerült túltennie magát az álmán. Túl valóságosnak tűnt az egész.
- Rólam álmodtál? – mosolygott rá ártatlanul.
- Sajnálom, hogy csalódnod kell, de nem – Arina újra lecsukta a szemeit. Semmi pénzért nem árulná el neki, hogy mit műveltek ők ketten. Így viszont nem láthatta, hogy Draco milyen arcot vágott.
- Menj öltözni, már késő van. Kint megvárlak és mehetünk reggelizni.
- Nem akarok felkelni.
- Sajnálom, baby, de kénytelen leszel – és egy határozott mozdulattal lerántotta róla a takarót. A lányon csak egy kis hálóing volt, ami igencsak rövidke volt. Draco elmélyülten nézte pár másodpercig a formás lábakat.
- Igazad van. Inkább maradjunk egész nap az ágyban.
- Kelek már.
- Kár.

Arina már a talárját vette magára, amikor Pansy belépett a szobába.
- Hát te hol voltál egész éjszaka? – kérdezte őt Millicent.
- Tudod sok megbeszélnivalóm volt a többiekkel.
- Képzeld mit láttam tegnap este! Potter és a kis Weasley az egyik kihalt folyosón nyalakodtak!
Ezt hallva Arina szíve nagyot dobbant. Harry máris elfordul tőle, csak azért, mert a Mardekárba került?
- Tényleg? Nem is tudtam, hogy a kis Potterrel kavar. Erről jut eszembe. Arina, Draco teljesen rádmozdult. Én a te helyedben kihasználnám az alkalmat. Még sose láttam, hogy ennyire tepert volna bárki után is.
- Ezt hadd döntsem el én, jó?
- Csak megjegyeztem. Hé Millicent, gyere már! Nézd ezt a karkötőt! – mutatott Arina csuklójára. – Igazi rózsaszín gyémánt! – mondta, mikor közelebbről is szemügyre vette.
- A szüleimtől kaptam. Most, ha megengeditek, mennék reggelizni – hagyta ott őket.
Gyémánt? Az nem lehet. Bár ezek a beképzelt libák ilyen kérdésben biztos nem tévednek. Biztos egy vagyonba került.
- Már épp itt volt az ideje – szólt Draco. – Már azon gondolkodtam, hogy felmegyek érted.
Ismét megfogta a kezét, így mentek a Nagyterembe.

Reggeli közben odament hozzájuk Piton.
- Ms Riddle, üdvözlöm a Mardekárban. A szülei biztos büszkék magára. Draco, fiam itt a lista, kinek mikor kell részt vennie az őrjáratban – mondta és már tovább is állt. Még szerencse. Egy cseppet sem hiányzott Arinának, hogy a szüleire terelődjön a szó.
- Ennek örülni fogsz, cica. Együtt leszünk őrjáraton – somolygott.
„Minek nevezett? Cicának?”
- Hogyhogy nekem is kell? Én nem is vagyok prefektus...
- Valóban nem, de túl kevés a prefektus, így gondolom a legjobbakat is bevonták.

- Te vagy Arina Riddle? – lépett oda hozzá egy hollóhátas.
- Igen.
- Az igazgató küldi – nyújtott át neki egy pergament és már el is ment.
- Köszi – szólt utána, majd elolvasta a levelet.
- Mit ír? – hajolt közel hozzá Malfoy, hogy ő is láthassa az üzenetet.
- Csak annyit, hogy beszélni akar velem. Még ma.
- Mit akarhat tőled az a bogaras vénember?
- Fogalmam sincs.

- Nézzétek, már megint vele van!
- Harry, nem gondolod, hogy meg kellene beszélned a dolgot vele?
- Nem. Malfoy számára a tökéletes. Ezen nincs mit beszélni, Hermione.
- Hogy te milyen gyerekes tudsz lenni! Valld be, hogy féltékeny vagy!
- Ugyan már, ne hülyéskedj. Én Ginnyvel járok.
- Igen, hogy bántsd ezzel is Arinát!

- Bocs, de beszélnem kell valakivel – mondta Arina és meg sem várva Draco válaszát elindult a Griffendél asztalához.
- Sziasztok. Harry, beszélhetnénk?