6 Fejezet
Újabb kétségek

- Arina! Arina! Ébredj, elaludtunk! Öltözz gyorsan, egyél pár falatot és már indulunk is.
- Csak öt percet hadd aludjak még.
- Arina! Húsz perc múlva mennünk kell – azzal Hermione kegyetlenül lerántotta róla a takarót. – Kelj már fel végre!
- Jól van na, megértettem. Azért még nem kell ilyen durvának lenned. Kelek már.
- Még szerencse, hogy még tegnap este becsomagoltunk.
- Igen, mivel addig nem hagytál békén.
- És milyen jól tettem! Irány öltözni.

- Szia – köszönt Harrynek, mikor összefutott vele a folyosón.
- Jó reggelt.
Nem szóltak semmit, csak mosolyogtak és nézték egymást.
- Na erre most végképp nincs időnk. Arina, te a fürdőszobába. Te pedig Harry az ég szerelmére fejezd be a pakolást – lökte útjukra őket Hermione.
- Olyan szívtelen vagy – mondta Arina, miközben hátranézett a fiúra.
- Ugyan, a Roxfortban temérdek időtök lesz együtt lenni, de most nyomás. Még én is meg akarok mosakodni.
- Igenis, Mami.

Húsz perc múlva Harryt kivéve mindenki a minisztériumi autókban volt. A Weasley szülőkön kívül a testőrség a megszokott volt: Mordon, Tonks és Lupin. Hisz Voldemort úgysem merne támadni. Túl sok varázsló lesz a pályaudvaron.
- Bent felejtettem a bájitalkönyvem – visította Ginny és mielőtt bárki szólhatott volna valamit is, beviharzott a házba. A konyhaasztalon meg is találta a könyvet.
- Ginny, beszélnünk kell- szólt Harry, aki épp Hedviget hozta le az emeletről.
- Ne most. Már így is késésben vagyunk.
- Ginny beszélnünk kell. Ez halaszthatatlanul fontos. Várj már egy percet!
- Akkor mondd, de gyorsan – állt meg a lány.
- Arról van szó… Nehéz ezt elmondani, nem is tudom hogy… szóval… én…
- Harry, Ginny gyertek már! – kiáltott be Mr Weasley.
- Majd később elmondod – adott egy apró csókot a fiú szájára és kiment az autóhoz.
- Ja, később…

Útközben Ginny teljesen ráakaszkodott Harryre. Arinának ezek az érintések rendkívül rosszul estek. Ő akart a fiú mellette ülni, hogy őt simogassa, puszilgassa. Zavarában az új karkötőjével kezdett el játszani és egy kérdés szöget ütött a fejében:
- Hermione, mikor érkezett? – fordult a mellette ülő lányhoz.
- Micsoda? Ja, az. Nem is tudom… már van egy hete. Miért?
- Nem fontos. Csak úgy eszembe jutott.
Pedig nagyon is lényeges volta dátum. Hiszen egy hete volt a születésnapja. Erről pedig nem tudhatott más, csak… Ő nem szólt senkinek róla. Még ha akarta volna se tehette, hisz nem volt eszméleténél. De vajon miért küldte neki?

Mire a peronra kijutottak, már majd mindenki a vonaton volt. Csak percek kérdése volt, hogy nem késték le. A búcsúzás rövidre sikerült. Igazság szerint Arina már legszívesebben repült volna a Roxfort felé. Még soha nem várta ennyire az iskolát, a tanulást… és hogy végre kettesben lehessen Harryvel. Legnagyobb meglepetésére Mrs Weasley őt is megölelte, Harryt viszont úgy szorította magához, mintha feltett szándéka lenne, hogy soha többé nem engedi el.
- Jaj, Harry. Nagyon vigyázzatok magatokra. És könyörgöm, ne keressétek a bajt. Ha bármi történik, azonnal szóljatok Dumbledore-nak…
- Jaj, anya. Engedd már el! Még a végén nélkülünk indul el a vonat.
- Ron drágám, gyere, hadd öleljelek meg még egyszer. Írj rendszeresen, fiam. Tudod, hogy mennyire aggódom miattatok.
- Nem lesz semmi baj, anya.

Mindannyian elkezdték felcipelni a ládáikat a vonatra. Arina még vetett egy utolsó pillantást a kísérőikre. Mrs Weasley épp a könnyeit törölgette, Mordon viszont úgy nézett rá, mintha egy gyilkos lenne, akit legszívesebben apró darabokra átkozna. Arina sóhajtott egyet beletörődve, hogy Mordon soha nem tudja elnézni neki, hogy ki az apja. És valószínűleg nem ő az egyetlen, aki így gondolkodik. Épp ezért nem szabad, hogy a Roxfortban bárki is megtudja…
- Harry – húzta félre a fiút Mr Weasley. – Kérlek, nagyon vigyázz Arinára.
- Megígérem, Mr Weasley. De miért…?
- Az a lány nagy veszélyben van. Dumbledore nem akart még jobban rátok ijeszteni, ezért ne is szólj erről senkinek. Csak légy mindig mellette.
- Rendben. De mégis milyen veszély fenyegeti?
- Nincs idő, Harry. A vonat elindult. Siess, fiam, nehogy lemaradj.
Harry azon kapta magát, hogy már csak ő volt a peronon, a többiek már mind felszálltak. Futásnak eredt és bár az utolsó pillanatban, de sikerült felugrania a Roxfort Expresszre. Még hallotta Mr Weasley utolsó intelmét:
- Ne hagyd magára, nagy szüksége lesz rád!

- Hol voltál, Harry? – dugta ki a fejét Ron az egyik kupéból. – Már azt hittük, hogy a végén… Na, gyere már.
Amint belépett a fülkébe látta, hogy Arina és Ginny egymással szemben ültek, ráadásul mindkettőjük mellett egy-egy szabad hely árválkodott. Harry, bár a szíve nem ezt súgta neki, de Ginny mellé ült.

Kínosan csendes utazás volt. Éveknek tűnő órák után Ginny felállt.
- Megyek, megkeresem a többieket. Kíváncsi vagyok, mi volt velük a nyáron – adott egy csókot Harrynek, majd az ajtóhoz lépett, de még visszaszólt neki: - Légy jó, szívem – és szúrós tekintettel nézett Arinára. Amint kilépett a fülkéből Harry átült Arina mellé.
- Még nem mondtad meg neki.
- Én el akartam, még reggel, de nem tudtam.
- Még jó, hogy nem sikerült. Az ilyesmit nem futtában kell közölni a másikkal!
- Miről beszéltek?
- Semmiről. Nem fontos, Ron.
- Na ne mondd, Hermione. Mégis mi az, amit Harry nem mondott el? És egyáltalán kinek nem…
- Jaj Ron, fogd már be!

- Már alig várom, hogy ott legyünk.
- Biztos tetszeni fog. A Roxfort csodálatos hely.
- A Roxfort csodálatos hely? Halljátok ezt? – mondta valaki gúnyosan, majd a hang tulajdonosa is belépett a kupéba két gorilla kíséretében. Magas, szőke, igéző szürke szemekkel. – Tény és való, hogy a ti kis putritokhoz képest a Roxfort igazi főnyeremény. Igaz, Weasley?
- Fogd be, Malfoy.
- Téged senki sem kérdezett, mocskos kis sárvérű – Hermione nem szólt vissza semmit, viszont egyre vörösebb lett az arca. Arina meg mert volna esküdni, hogy egy pillanatra úgy látta, hogy még a szeme is könnybe lábadt.
- Nocsak, nocsak. Téged még nem láttalak – fordult Arinához és szemérmetlenül végigmérte magának a lányt tetőtől talpig. – Új vagy, szépségem? Draco Malfoy, szolgálatodra. – nyújtott neki kezet.
- Tűnj innen, Malfoy – pattant fel Harry és már pálcát is szegezett rá.
- Mi a bajod, Potter? Csak nem vagy féltékeny? Tudtommal a kis Weasley-ivadékkal kavarsz. Gyere, gyönyörűm. Ez nem neked való társaság. Nálunk még van számodra egy hely. Igaz, fiúk? – fordult követőihez.
- Nem mondom még egyszer. Tágulj innen és vidd magaddal Crakot és Monstrót is!
- Különben mi lesz, Potter? Megátkozol minket?
- Pontosan.
- Hú, most nagyon megijedtem. De rendben. Már megyünk is… az ifjú hölggyel együtt – újfent a kezét nyújtotta Arina felé.
- Na most van elegem belőled! Carbunculus! Obstructo! – kiáltotta Harry azt, ami hirtelen az eszébe jutott. Malfoy kirepült a nyitott ajtón és egyenesen nekivágódott a szemközti kupénak. Ráadásul hatalmas kelések jelentek borították be az arcát.
- Harry, az ég szerelmére, mit művelsz? – kérdezte Arina és odasietett a kábult fiúhoz.
- Finite incantatem.
A kelések nyomtalanul eltűntek, azonban Malfoy nagyon beverte a fejét. A homlokán egy hatalmas sebből szivárgott a vér.
- Gyere, segítek felállni – azzal a fiú egyik karját áttette a vállán. – Támaszkodj rám. Melyik a ti fülkétek?- fordult az egyik nagydarab, tébláboló sráchoz.
- A leghátsó. Ne segítsünk…?
- Ne! Nem kell… jól vagyok – ellenkezett és Arinára nehezedve elvánszorgott a kupéjához, amiben egy lány és egy fiú meghitten kacarászott.
- Jézusom, Draco! Mi történt veled? – sikította a lány.
- Potter megtámadott, Parkinson. De ne is érdekeljen, mi van velem. Nagyon jól elvoltál Zambinivel.
Arina gyengéden leültette. Arrébbsimított pár tincset, hogy jobban szemügyre vehesse a sebet.
- De… ő meg kicsoda?
- Az én őrangyalom – mosolygott kihívóan Arinára, aki épp kiindult volna, de Malfoy megragadta a csuklóját.
- Ne menj el.
- Csak a ládámhoz megyek. Hozok valamit a sebedre.

- Arina, te megőrültél? – fogadta magából kikelve Harry.
- Szerintem te vagy az őrült. Miért kellett így rátámadnod?
- Mert nem szállt le rólad!
- Ugyan, hisz nem is csinált semmit!
- Nem igaz, hogy nem vetted észre, ahogy nyíltan kikezdett veled! Mit keresel a ládádban?
- A bájitalos készletemet. És mivel megtaláltam, ha megbocsátotok… - és otthagyta őket.
- De minek az…

A dobozzal együtt visszatért az utolsó fülkébe. Draco mellett immár Parkinson foglalt helyet.
- Bocs, de ideengednél?
- Még mit nem!
- Ne is törődj vele, szépségem. Ülj az ölembe – és megragadva a karját egy erőteljes mozdulattal magához hozta és már át is karolta a derekát. Arinát hihetetlen zavarba hozta ez a közvetlenség. Letörölte a vért a sebről, majd elővett egy fiolát, amiből öntött egy keveset a kezére és bekente vele. Csak azon járt az esze, hogy milyen selymes bőre van a fiúnak, aki mindeközben egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét.
- Draco, mennünk kell a prefektusi gyűlésre – állt fel Parkinson.
- Menj csak nyugodtan.
- Te nem…?
- Nem.
Parkinson sértődötten viharzott ki a fülkéből. Arina pedig átült a fiú öléből a megüresedett helyre.
- Még a neved se tudom, angyalom.
- Arina Riddle – a név hallatán Draco szeme felcsillant. Megfogta a kezét, a szájához emelte és finoman megcsókolta. Arina teste megfeszült és egy szempillantás múlva már nem a fülkében volt. Egy sötét szobában találta magát. Csak pár gyertya szolgáltatott némi fényt. Egy ágyon feküdt, fölötte pedig… MALFOY! Mindketten teljesen meztelenül. Arina egyik kezével átkarolta a fiú nyakát, a másikkal pedig hol a haját, hol az arcát simogatta. Malfoy két kezével Arina mellett támaszkodott, hogy ne nehezedjen teljesen rá. És csókolóztak! De abban a csókban nyoma se volt durvaságnak, erőszaknak vagy esetleg kényszernek. Mindketten akarták. Lágy volt, mégis szenvedélyes, tele érzelmekkel. Malfoy egyik kezét lassan végighúzta a lány oldalán, egészen a combjáig. Arina egész teste beleremegett.
- Hé, jól vagy?
- Igen – szólt halkan és körbe nézett. Újra a kupéban volt. – Csak egy kicsit megszédültem. Már be is gyógyult a sebed. Akkor én megyek is – felpattant és egy szó nélkül kimenekült.
- Ne menj! Ne hagyj itt! Úgyis az enyém leszel, hiába menekülsz – nézett utána ravaszul Malfoy.
- Draco, ő pont neked való lenne.
- Az első értelmes gondolatod, Monstro – mosolygott.

Arina visszament Harryékhez.
- Na, eltűnt a kis Malfoy sebecskéje? – kérdezte gúnyosan Harry.
- Mi? Ja, igen.
- Vigyázz Malfoyjal. Az apja halálfaló. Csakúgy, mint az összes Mardekáros szülei. És idővel ők is azok lesznek.
- Szerintetek ki lesz az új sötét varázslatok kivédése tanár? – váltott témát Ron.
- Szerintem csak olyasvalaki, akiben Dumbledore feltétlen megbízik. Barty Kupor után… és ez a nyílt támadás az Abszol úton…
Arina egy szavukra sem tudott figyelni. Csak az előbbi dolog járt a fejében, hogy Malfoy és ő… De hisz ő még… És Harry?
- Arina, olyan sápadt vagy. Minden rendben?
- Én… nekem most ki kell mennem egy kicsit.

Elment a vonat végébe és leült a fal mellé. Épp ezért utálta a látomásait. Malfoy teljesen másképp csókol, mint Harry... Amíg Harrynél csak kellemes melegséget érzett, addig Malfoyjal… Abban a pillanatban testét-lelkét odaadta a fiúnak. Önszántából. Kívánta a fiút. De mi lesz Harryvel? Mi lesz velük? Hogy fog ő Malfoy karjaiban kikötni? És miért? Lehet, hogy számára a szőke herceg az igazi? Nem, nem és nem. Ő Harryvel akar lenni. Malfoy halálfaló lesz, ő pedig… Voldemort egyetlen lánya és örököse. Harry pedig az esküdt ellensége. Tényleg lehetetlen a szerelmük, ami még csak el sem kezdődött? Mindenkinek így lenne a legjobb… Nem! Nem adhatja fel ilyen könnyen! De az a csók…

- Hát itt vagy. Már az egész vonatot tűvétettem érted. Biztos nincs semmi baj?
- Nincs, Hermione. Csak egy kicsit egyedül akartam lenni.
- Gyere, át kell öltöznünk talárba. Már olyan izgatott vagyok. Nemsokára beosztanak téged is! Biztos a Griffendélbe kerülsz!

Amint leszálltak a vonatról Arina elé tárult a hatalmas kastély. Tényleg gyönyörű volt. Arra viszont gondosa ügyelt, hogy még véletlenül se fusson össze Malfoyjal. Feltett szándéka volt olyan messzire elkerülni, amennyire csak lehet. Ezért elsőként foglalt helyet az egyik fiákerben, ott várva a többiekre.
- Ideges vagy? – kérdezte Hermione.
- Egy kicsit.
- Ne aggódj, hamar túl leszel rajta.

A Nagyterem előtt egy szigorú tekintetű nő állt és várt rájuk.
- Ön Ms Riddle, ha nem tévedek – szólt, amint meglátta Arinát.
- Igen.
- Én McGalagony professzor vagyok, kérem kövessen.
- Nemsokára találkozunk – mondta bátorítóan Harry.
McGalagony egy kis szobába vezette őt.
- Itt fog várni, amíg az elsőéveseket beosztjuk a házaikba. Tudtommal Potterék minderről már beszámoltak önnek.
- Igen, meséltek a Teszlek Süvegről.
- Akkor én már megyek is. Remélem, találkozunk a Griffendélben – mondta és magára hagyta.
A percek csak vánszorogtak. Arina már azt sem tudta, mennyi ideje lehetett ott. Öt perce vagy esetleg már fél órája? Egyszer csak kinyílt az ajtó, jelezve, hogy bemehet a Nagyterembe. Annak ajtajában azonban megtorpant. Minden szempár rá szegeződött. Már mindenki ott volt, az elsősök is elfoglalták helyüket. Csak ő várt még besorolásra. Vett egy mély lélegzetet és felszegett fejjel elindult a tanári asztal elé. Közben, ahogy magán érezte a több száz kíváncsi tekintetet, csak arra tudott koncentrálni, hogy a lábai lehetőleg ne most akadjanak össze. A teremben mindenhonnan izgatott suttogást lehetett hallani.
Arina amint lehuppant a háromlábú székre megkereste Harryék tekintetét. Ők bátorítóan rámosolyogtak. Még egyszer végignézett a termen és akarva-akaratlanul, de meglátta Malfoyt. A fiú is épp őt nézte és kíváncsian várta, mit mond a süveg. Csakúgy, mint mindenki.
Amikor a fejére került a Teszlek Süveg egy hang szólalt meg a fejében:
- No lám, no lám. Az ifjú Ms Riddle. Ugye tudod, a sorsod nem kerülheted el.
- Igen – sóhajtott egy nagyot és várta az ítéletet.