3. Fejezet
Kérdések és válaszok

Másnap reggel Arina már rég ébren volt, de nem nyitotta ki a szemeit. Félt. Igen félt, hogy akkor minden véget ér. Kiderül, hogy ez az egész csak egy álom volt. Harry, Hermione, Dumbledore, Voldemort… Mind csak egy káprázat. Valótlan, mégis gyönyörű álom. Újra vissza kell térnie az iskolájába. Sajnos muszáj felkelnie és visszaszállnia a valóságba. Hogy juthattak eszébe ilyen képtelen dolgok?

Ám ekkor egy hang kúszott a gondolatai közé, ami minden kétségét eloszlatta.
- Arina, kelj fel! Mennünk kell reggelizni, mert Dumbledore professzor hamarosan itt lesz – szólt Arina számára a világ legcsilingelőbb hangja, vagyis Hermione.
- Jól van, kelek már.

Reggeli után mindannyian bementek a nappaliba. Pár pillanat múlva betoppant maga Dumbledore is.
- Szép jó reggelt mindenkinek! – köszönt kedélyesen az igazgató. – Remélem nem vagyok udvariatlan, de szeretnék beszélni Arinával és Harryvel. Négyszemközt. Illetve jelen esetben hatszemközt.
Ron rosszkedvűen állt fel.
- Minek ez a nagy titkolózás, hogyha utána úgyis elmondják nekünk?
- Ronnak igaza van, professzor – mondta Harry.
- Arina?
- Engem nem zavar, ha itt vannak.
- Akkor ezt meg is beszéltük. Arina, a Roxfortban te is hetedéves leszel, akárcsak Harryék. Tudom, hogy rengeteg a lemaradásod, de épp ezért kértem meg a többieket, hogy már a nyár elején jöjjenek ide. Ugyanis ők lesznek a tanáraid – mutatott a kezével Harryre, Hermionéra és Ronra.
- A tanárai? – kérdezte Ron. – Mégis mire kell megtanítanunk?
- Jobbára mindenre. Az egyszerű átkoktól kezdve a bonyolult ráolvasásokig. Bájitalfőzésre, mágiatörténetre…
- Ez nagyszerű! – lelkesedett Hermione. – Így legalább mi is átismételünk mindent szeptemberre. Harry taníthatná a sötét varázslatok kivédését és a bűbájtant, én pedig a bájitaltant és az átváltoztatástant, gyógynövénytant. Ja és a mágiatörténetet.
- És nekem mi lenne a feladatom? – kérdezte keserűen Ron. Semmi kedve nem volt tanulással eltölteni a hőn áhított nyári szünidőt.
- A tiéd a legfontosabb, Ron – mondta Dumbledore. - Az lesz a dolgod, hogy elmesélj Arinának mindent a világunkról.
- Ez miért fontos?
- Mivel a többiek nem tudhatnak arról, hogy te csak most tudtad meg, hogy boszorkány vagy. Egyébként is felettébb érdekelni fogja őket, hogy miért csak az utolsó évedet töltöd a Roxfortban.
- És én mit válaszoljak?
- Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy eddig a Beauxbatonsban vagy a Durmstrangban tanult, de a szülei átköltöztek Angliába és…
- Nem, ez nem lesz jó – vágott Ron szavába Hermione. – Ezt nagyon hamar leellenőrizhetnék és csak még gyanúsabb lenne, hogy Arina miért hazudott. Egyébként már ott megbukna a dolog, hogy nem tud semmit azokról az iskolákról, sőt még az állítólagos iskolatársainak a nevét se.
- Hermionénak igaza van – mondta Dumbledore. – Maradjunk a lehető legegyszerűbb verziónál, ami nem szorul sok magyarázatra.
- Vagyis?
- Vagyis Arina mindeddig magántanuló volt. De a szüleinek túl sokat kell mostanában dolgozniuk.
- Tehát azt mondom, hogy a szüleim varázslók?
- Mivel azok is.
- De mégis mit mondjak, ha róluk kérdeznek?
- Csak az igazat. Illetve annak egy részét. A hazugság csak újabb és még nagyobb hazugságot szülne. Tessék Arina. Ez a tiéd – nyújtott oda Dumbledore egy kecses és vékony pálcát. – Még az édesanyádé volt.
- Az édesanyámé? – kérdezte halkan. Ez volt az egyetlen dolog, ami hozzá kötötte. Ekkor hasított bele a tudat: nem tud róla semmit. Még egy képe sincs róla. Erőt vett magán és feltette a kérdést, ami az első perctől kezdve foglalkoztatta:
- Professzor úr, kérem, mesélne róla?
- Sajnálom Arina, de én sem tudok róla sokat. Csak annyit, hogy Voldemort gyermekét hozta a világra és nem sokkal ez után meghalt.
Arina nagyon csalódott volt. Nem erre számított. Úgy van szüksége a legkisebb információra, emlékre, amely az édesanyával lehetne kapcsolatos, mint a levegőre. Erre tessék. Dumbledore nem tud róla semmit.
- Nekem most mennem kell – állt fel Dumbledore. – Ti pedig ne vesztegessétek az időt! Sok a teendő. Menjetek, kezdjetek hozzá a gyakorláshoz. Úgy hiszem, nem fog megártani egyikőtöknek sem – mosolygott és egy szempillantás múlva már el is tűnt.

Arináék megfogadták a tanácsot, felmentek az emeletre és kerestek egy alkalmas, használaton kívüli szobát.
- Mivel kezdjünk? – kérdezte Harry.
- Szerintem az lenne a legcélravezetőbb, ha az alapvető varázslatokkal kezditek. Én addig összeállítom a tanmenetet.
- Ne már Hermione! Ne kezd már megint!
- Fogd be Ron! Igenis szükségünk van terve, hogy ne felejtsünk el semmit.
- Arina, te tudsz egyáltalán bármit is varázsolni? – kérdezte hirtelen Harry. A lány arcán egy halvány mosoly jelent meg. Intett egyet a kezével és a szoba megtelt párnákkal.
- Ezekre szükség lesz. Ron ugyanis hamarosan a padlón fog kikötni a lefegyverző átkom miatt.
- Ezt meg honnan…?
- A jövőbe látok.
- Hú, ez tök király! – szólt Ron reakciója.

A nap végére igencsak elfáradtak. Legfőképp Ron, aki a párnák ellenére jó pár kék-zöld folttal lett gazdagabb. Alohomora… lumos… reparo… ferula… capitulatus… protego… Arina még Hermione legmerészebb álmait és terveit is felülmúlta. Úgy szívott magába minden információt, akár egy szivacs és többnyire minden ráolvasása már az első próbálkozásra sikerült.
- Na, hogy haladtok? – kérdezte Ginny, aki nem zárta szívébe Arinát. A kérdést is mindinkább az egyik fotelben ülő Harrynek célozta, miközben helyet foglalt az ölében.
- Remekül. Szerintem még Dumbledore sem hitte, hogy ilyen jól fog menni.
- Ennek örülök. Akkor most legalább van egy kis időd arra is, hogy velem légy – mondta Ginny, majd gondolkodás nélkül megcsókolta Harryt. Gondosan ügyelt arra, hogy Arina is jól lássa.
- Sajnálom Ginny, de ma még…
- Ugyan Harry, menjetek csak. Nélküled is tudunk haladni.
- Mondjuk átvehetnénk a kviddicset – ajánlotta Ron. Nem szerette volna még jobban összetörni magát.
- Kviddics?
- A varázslók sportja. Seprűkön és négy labdával kell játszani….

Gyönyörű csillagfényes volt az éjszaka. Arina fáradt volt, de ugyanakkor boldog is. Már alig várta, hogy szeptember legyen és a Roxfortban lehessen végre. Kint állt az erkélyen és a csillagokat csodálta.
- Így meg fogsz fázni – szólt Harry hangja a háta mögül. Arinán csak egy hálóing volt. – Jól vagy?
- Még soha életemben nem voltam ilyen jól.
- Figyelj, ne haragudj Ginnyre. Nem veled van baja, hanem azzal, hogy alig vagyunk együtt. Eddig mindig Dumbledore-nál kellett lennem különórákon. Azt hitte, hogy majd most a nyáron egész nap együtt lehetünk. De meg fogja érteni.
- Harry.
- Tessék?
- Kösz, hogy nem fordultál el tőlem, noha az apám ölte meg a szüleidet és téged is megpróbált megölni.
- Te nem tehetsz róla, hogy Voldemort az apád.
- Örülök, hogy így gondolod – mosolygott Harryre és megölelte. Majd felemelte a fejét és egymás szemébe néztek. Harry lágyan végigsimította Arina arcát. Alig pár centi választotta el őket egymástól…