4. fejezet- Vigasz és Valami kezdete

-Tudok bármiben segíteni?- kérdezte Rose. Nem felelt, Rose megértette. Magányra vágyott.
Lucius tényleg egyedül akart maradni. De amikor a lány elindult kifelé, hirtelen ürességet érzett magában.
- Tudod, sose voltam szerelmes anyádba, még szeretetnek is csak erős túlzással lehetet nevezni a kapcsolatunk. De már annyira megszoktam, hogy itt van...
- Értelek. De te mindent meg tettél- próbálta vigasztalni Rose. És közbe leült a szembelévő karosszékbe.
- Tudom, csak ez változtat a dolgokon
- De nem tudsz már mit tenni. Vége.- Rose-nak újabb könnyek csordultak végig az arcán.
-Ne sírj! Felesleges! Ne hisztizz! Ne legyél ennyire nyavalygós- emelte fel a hangját Lucius. Nem haragudott Rose-ra, ez egyértelmű volt, de valahogy le kellett vezetnie a feszültséget.
-Ti nők! Borzasztóak vagytok!- mondta hangosan, szinte ordítva. Felállt a karosszékből, de visszahuppant.
-Cssss... felébreszted Draco-t.
- Tessék! Neki, hogy fogom elmondani?- mondta és újabb pohár bort töltött magának. Ez már minimum a harmadik pohár volt, És Rose is a másodikát itta
- Annyira örülök, hogy itt vagy velem- mondta Lucius. Rose letérdelt a földre. Majd térden átmászott a férfihez. Megállt előtte, közelebb hajolt hozzá és úgy folytatta:
-Rám mindig számíthatsz, nem hagylak el- megölelte. Álmos volt és érezte, hogy a kevés bor is megártott neki.
- Túl leszünk ezen is- mondta, kezei, közé fogta a férfi arcát, adott egy puszit arca bal oldalára, majd a jobb oldalára, végül a szájára. Belenézett a szürke szemekbe, elveszett.
Ajkai újra hozzáértek a másik szájához. S most csókolni kezdték szenvedéllyel. Végigfutott az a kellemes hideg a hátán, amikor nyelve a másikéhoz ért. Felemelkedtek a székről, bár Lucius nem teljesen, mert magasabb volt a lánynál és semmi pénzért nem hagyta volna abba a csókjukat. Csókuk egyre mélyült, vadabb lett. Átdőltek a másik fotelbe, ahol nemrég még Rose ült. Rose már harapdálta Lucius ajkait. Rose egy pillanatra eltolta a férfit, de az őrjítő hiányérzete miatt, magára húzta, és újra csókolni kezdte. Hirtelen eszmélt fel:
„Mit tettem? Mit tettünk?”
Ha egy pillanattal később ébred rá, arra hogy tulajdonképp mit is csinált, valószínűleg lefekszik az azzal, akire eddig apjaként tekintett!
- Istenem! Mi a fenét csinálunk?- mondta elszakadva a másik ajkaitól.
- Mit tettem? A lányom... Oh, Rose bocsáss meg, nem tudom, miért tettem...
- Nem haragszom, én is akartam.. Nem vagyok normális! Nem vagyok magamnál!- mondta és már rohant is ki a szobából.
Egyedül Lucius maradt és a kandalló tüze. Beleroskadt a fotelbe, nagyot sóhajtott, a saját lánya! Végigsimított alsóajkán kicsit vérzett, Rose harapta meg, még a szenvedély hevében. A saját lánya, mennyi vágy volt benne... Ez nem hiányzott neki a mához...
Rose berohant a szobájába és belefeküdt az ágyába, mit tett...Az apja! Akárhogy a hév, de ezt nem szabadott volna, Ezek a gondolatok és a könnyek ringatták álomba.