5. fejezet- A tiltott gyümölcs

Másnap reggel.
Rose nem kelt jobban, mint ahogy elaludt! Most már ringyónak érezte magát, az anyja aznap halt meg és ő csókolózik! Az apjával! Borzasztó nőszemély, és még 15 sincs.
Apja is hasonlóan ébredt. Megrontani a saját lányát! Milyen ember az ilyen? Nem talált volna mást? Nem talált volna jobbat? Mást talált volna, nem is egyet. De jobbat! A lányánál tisztábbat, kedvesebbet nem találna soha.
Felkeltek. Lucius jóval korábban. Levonult reggelizni az ebédlőbe. Lassan Draco is csatlakozott hozzá. Üdvözölte apját, majd leült az asztalhoz.
„El kell neki mondanom, de hogy kezdjek bele? Rose megígérte, hogy segít, de most tőle nem várhatok semmit, azután amit tettem szegénnyel”
Gondolataiból Draco hangja ébresztette:
- Apám! Az édesanyám nem jön le reggelizni?
- Nem Draco- válaszolt az apja.
- Miért?- nézett rá kérdőn Draco.
- Anya nincs többé.- szólalt meg egy hang Lucius mögül, Rose sétált az ebédlőbe- Tudod, anya nagyon beteg volt. Így elment. Most már egy jobb helyen van.- Draco pontosan tudta miről van szó. Reménykedve nézett apja felé, hátha kiderül, hogy az egész csak egy vicc. Egy próbatétel. Egy rossz tréfa. De apja maga elé nézett és nem szólalt meg. Nem tudta mivel tudná megkönnyíteni a dolgát. Másrészt zavarta Rose közelsége. Újra elátkozta magát a fiával kéne beszélnie, de e helyett azon van, hogy ne kapja el őt a Rose iránti vágy, ami azonnal fellobbant benne, amint belépett.
-Ez nem lehet igaz- suttogta maga elé Draco. Felállt és kisietett a szobából. Rose már indult volna utána, amikor hirtelen egy kezet érzett a karján.
- Hagyd elmenni, meg fog nyugodni.- mondta Lucius.
- Ott kéne lenni vele- válaszolt a lány- neked is jobb volt, hogy ott volt veled valaki- ahogy kimondta, rögtön érezte, hogy ezt nem biztos, hogy elő kellett volna hoznia.
- Igen, jobb volt. De nem neked szabadott volna ott lenned, nem szabadott volna ezt tennem veled.
- Ki voltunk borulva, mindketten. Szeretetre vágytunk. Túlzásba vittük. Nem, jobb lett volna, ha nem megyek be...
Rose leült, kent magának egy szelet kalácsot. Lucius is folytatta az étkezést. Csendben szó nélkül ettek. Itt nem nagyon lehetett mit mondani, végül Rose törte meg a csendet:
- Ma visszamegyek Roxfortba, a karácsonyt is ott töltöm Gwen-nel- nem kérdezte, közölte apjával. Lucius, akárhogy is azt akarta, hogy a lány vele maradjon, tudta az lesz a legjobb, ha egy darabig nem találkoznak.
- Rendben van- bólintott lemondóan. Rose felállt, elsétált a szobájába. Bepakolta utazóládájába a ruháit, elköszönt Draco-tól, majd hopp-porral visszautazott Roxfortba.
Bement a klubhelységbe és visszapakolt mindent a már megszokott helyére. Üdvözölte Gwen- t, aki rögtön leültette őt beszélni.
- Uh, mi történt veletek? Miért kellett hazamenned?
- Tudod, az anyám: Narcissa meghalt.
- Oh, szegénykém ez borzasztó lehet- mondta szánalommal a hangjában.
- Az, de most dolgom van, majd visszajövök- mondta és már ment is kifelé. Az egyik pincehelység felé tartott. Piton szobája felé. Kopogás nélkül tört rá az éppen könyvet olvasó tanárra.
- Miss Malfoy! Mi ütött magába? Miért rontott, így rám?- kérdezte Piton, de amint meglátta a lány könnyes arcát, rögtön kapcsolt. Halott Narcissáról.
- Perselus...- mondta a lány falfehéren- én ezt nem bírom.
- Kisasszony a tanára vagyok, ha lehet, akkor Professzor- mondta. Közbe jött rá, hogy ez nem a legalkalmasabb idő arra, hogy megbeszélje ezt vele.- Ööö.. Foglaljon helyet!
A lány elindult, alig ért a székhez, megtántorodott. Belekapaszkodott a szék háttámlájába, az ujjai elfehéredtek, úgy szorította.
- Rose, maga nincs jól- mondta Piton. Felállt a helyéről és odasétált Rose-hoz, épp időben, mert a lánynak végképp kicsúszott a lába alól a talaj. A professzor elkapta, karjaiba vette és a szobában álló keskeny díványhoz, vitte. Lekapott a polcról egy kis fiolát.
-Igya meg!- utasította a lányt, egy kis idő múlva jobban lett, felült a díványon.
„Szegény lány, ennyire felzaklatta az anyja halála? Nem tudtam, hogy ennyire fontos neki...”
„ Oh, biztos nem tudja, mi borít így ki. Nem is sejti, hogy nem Narcissa miatt vagyok kiborulva, nem olvas bele a gondolataimba, megtehetné, de az engedélyem nélkül sose tenné meg...”
- Nos, kisasszony pihenje ki magát, menjen, feküdjön le. Ne hagyja el magát, már csak néhány nap a téli szünetig, addig bírja ki. Aztán hazamehet a családjához.
- Itt maradok a szünetre- közölte Rose.
„Nem megy haza? Pedig otthon jobb lenne neki. Miért nem megy haza? Nem zargatom, mert mindjárt elalszik itt nekem.”
- Az ön döntése- mondta és hagyta, hogy a lány kisétáljon az ajtón. Egy darabig nézett utána, aztán visszament a szobába...