Egy ember aki tudja
2006.07.02. 16:10
8. fejezet- Egy ember aki tudja
Perselus Piton... Nem felejtette el, mit látott azon a nyár eleji bálon. Saját szemével látta a lányt, bőrén érezte, a benne lévő vágyat. Beszélnie kell vele. El kell mondania, hogy tud a dologról. Csak nem tudta, hogy kezdjen hozzá! A megoldás magától jött. Egyik nap Rose a bájitalterembe hagyta a táskáját, mikor visszarohant érte és hirtelen felkapta, észre, sem vette, hogy kiesett belőle egy könyv. Perselus épp szólni akart neki, amikor észrevette, hogy ez az a könyv, amit tőle kapott. Hirtelen ötlete támadt. Este behívatta magához a lányt: - Jó estét Professzor! Miért hivatott?- kérdezte a szobájába lépve a lány. - Azt hiszem elvesztett valamit- mutatott az asztalon lévő könyvre. - Oh, már nem tudtam, hol keressem!- derült fel a lány arca.- nagyon köszönöm- hálálkodott. - Szívesen- mondta Piton- de kisasszony, megtenne valamit? - Igen, Perselus. Hallgatom. - Kérem, vegye a kezébe a könyvet és gondoljon az apjára! A lány kérdően nézett rá, de megtette. Piton várta, hogy megjelenjen a félelmet jelképező kék, vagy a szeretetet szimbolizáló narancssárga. De e helyett megjelent a szerelem pirosa, a szenvedély bordója és a tanácstalanság, kétségbe esés feketéje. A lány a tanárra nézett, észrevette mekkora titkot árult el ezzel a gondolattal, kezéből kiesett a könyv. - Meg tudná ezt nekem magyarázni, Miss Malfoy? - Piton professzor! Ez magánügy, nem mondhatom el, ez az én titkom.- próbált mentegetőzni a lány - Az ön titka.- mondta Piton, kis szünetet hagyva- és az apjáé. - De... - Nincs mit mentegetőznie, tudom- mondta a férfi- a bocsánatát kérem, de a bálon belenéztem a gondolataiba. Tudom, hogy nem lett volna szabad... - Tehát tudja?- mondta a lány, hangjában hallatszott az elfojtott düh- Mindent tud? Akkor miért volt szükség a könyvre? Miért nem kérdezett rá rögtön?- A lány már ordított. - Nem kisasszony, korántsem tudok mindent. Reméltem, hogy ön majd részletesebben tájékoztat erről. - Minek? Inkább szedje ki a fejemből!- mutatott a fejére- vagy azt csak, akkor tudja, ha nem tudok róla? - Miss Malfoy, megértem, ha dühös, de jobban tenné, ha nem dühöngne itt, azzal nem nagyon old meg semmit. - Jó lenyugszom. Csak tudja, én megbíztam magában. Egy világ dőlt össze bennem...nos, amikor édesanyám meghalt, akkor történt, apám is és én is eléggé kiborultunk... Rose elmesélt mindent, akármennyire is rossz volt felszakítani ezeket a sebeket. - Szereti?- kérdezte a férfi. - Persze, hisz az apám. - Jaj, Rose, maga okos lány...Tudja, hogy nem szeretetre gondoltam A lány nem válaszolt szóban, de a szeme mindent elárult helyette... - És az apjával mi van?- kérdezte Piton. - Ajj, Perselus! Mi lenne? Az apám! Ez az!- mondta újra felzaklatva- Ez a baj! Valószínű, hogy ő csak egy ballépésnek tartja, egy szörnyű, meg nem ismételhető tettnek! Érzelem nincs! Pedig... Mikor a közelébe vagyok néha maj’ meg őrülök. - Rose, Rose! Jobb lenne, ha ön is túltenné ezen magát, most úgyis itt van az iskolában. Keressen magának valami szimpatikus fiút.- tanácsolta Piton. Pedig mennyire tisztelte érte a lányt. Nem diákszerelem volt. Hanem igazi. Ez már nem lány volt, már egy kész nő állt előtte! És az idő múlásával ez csak fokozódott. Megint nyári szünet eleje van. Rose és Gwen már a megszokott kupéban ültek. Rose arca nem túl sokat változott, talán csak szeme lett kicsit komolyabb, de testre ahhoz képest, hogy 16 éves- egész nőies lett és magasodott is kicsit. Bár még, így is alacsonynak számított. Amikor a Roxfort Expressz befutott Lucius Malfoy már ott várta a lányát. A sok nélkülözése, némiképp elfelejtette vele a lányt, de amint meglátta. Rögtön tudta, hogy aznap nyugtalan éjszakája lesz.
|