12. fejezet- Bűntudat által megbélyegezve

Lucius a kandallón keresztül érkezett Piton szobájába. Feltartott pálcával rontott rá. A düh elvakította, talán ez volt Piton szerencséje. Mert Lucius átka nem talált, s a pince falának csapódott. És a bájitaltanár, így könnyen lefegyverezte őt.
-Mr Malfoy, minek köszönhetem ezt a kellemes látogatást?- mondta a tőle megszokott gúnnyal
- Meg foglak ölni Piton!- mondta Lucius, nem ordított, de hangja annyira tele volt méreggel, hogy így is érezhető volt, hogy tényleg megtenné. Puszta kézzel rontott Piton-nak. A bájital tanár az utolsó pillanatban küldött átkot Lucius-ra. Kötelek tekeredtek a testére és ez megállásra kényszeríttette őt.
-Elmondaná, miért akar megölni?- kérdezte a fekete haj ú férfi.
- Miért csinálta? Rose-val!- mondta miközben megpróbált kiszabadulni, a kötelekből.
- Már nem azért, de mi a fenéről beszél?
- Jaj, ne játssza magát! Tudok magukról!
- Mit tud rólunk? Miről beszél? Honnan veszi ezt a marhaságot?
- Véletlen pont itt voltam, amikor a lányom az ölében ülve suttogott magának ezt-azt.
- Mi???
- Azt akarja, idézzek? Nem lesz nehéz, ezekkel a sorokkal álmodom, már egy jó ideje. Csak ennyit hallottam: Akarom! Most! Most! Ez félreérthetetlen! Ezzel tette tönkre az életemet.
- Úristen! Lucius maga valamit nagyon félreértett! Én csak vigasztaltam Rose-t..
- Hát, ez is a vigasztalás egyik fajtája?
- Épp vigasztaltam Rose-t, aki sírt. Maga miatt! Mert annyira hiányolta magát!
- Bocsásson meg, de én is borzasztóan hiányoltam őt, de mégse sugdostam senkinek, hogy akarom az illetőt!
- Lucius! Maga ennyire hülye? Magát akarta!
- Ezt nem hiszem el! Ez egyszerűen nem lehetséges!- egyre mérgesebb lett, bár hangjában már a tanácstalanság is érződött.
-Akkor jöjjön, megmutatom magának- sóhajtott Piton és a merengőhöz lépett pálcájával a tálra mutatott, mormolt valamit, majd odaadta az immár szabad Lucius-nak
Belenézett. Látta bejönni a lányt. Látta milyen állapotban van. És mikor a tanár rákérdezett, hogy mi van vele, ahogy kiborult! „Lucius! Annyira hiányzik! Nem bírom nélküle!” Elég! Elég! Ennyi elég ebből az emlékből!
- Most már elhiszi, nekem vagy még mindig meg akar ölni?- kérdezte felvont szemöldökkel a professzor.
- Sajnálom, ezt a kellemetlen látogatást, most távoznék- mondta és kandallóhoz sietett és már el is tűnt benne, mielőtt Piton válaszolt volna neki.
A házba visszaérve döbbent rá igazán kegyetlenségére. „Rose...Mit tettem vele? Mondhatni megerőszakoltam és aztán eldobtam őt! És szegény még azt sem tudta miért! Szeretett! Sosem csalt meg! Szenvedett a hiányom miatt, s a közelségem mégnagyobb szenvedést okozott neki! Fájdalmat okoztam neki! Be kell mennem hozzá, a szemébe kell néznem! Mindent el akarok neki mondani! Bocsánatot kérek majd tőle! Bár nem várom, hogy megbocsátson nekem! Egy ilyen alaknak! Ha nem ölel többet! Ha nem szeret többet! Én megölöm magam! Nélküle én NEM TUDOK ÉLNI! Nem tudok így élni: Bűntudatom által megbélyegezve...