15. fejezet- Rossz hírek

A Roxfort nagyterme újabb reggelre virradt, a mágikus égbolt a tipikus kora tavaszi időjárást mutatta. Álmos diákok fogyasztották a reggelijüket. Megérkezett a bagolyposta is. Rose is megkapta a Reggeli Próféta legújabb számát, bár ne kapta volna meg! Az első oldalon ez a cím díszelgett, alatta egy nem túl hosszú cikk:

Lucius Malfoy az Azkabanban!
Minap az aurorok egy csapata kiderítette, hogy Lucius Malfoy, aki Mágiaügyi Minisztérium egyik tekintélyes dolgozója volt, hogy ő is a halálfalók, közé tartozik, akik Ő Akit Nem Nevezünk Nevén emberei. Rögtön intézkedtek. Majd miután nagy nehezen átjutottak a Malfoy- kúriát védő bűbájokon, már nem sok ellenállásba ütköztek. Lucius Malfoy-t ma reggel bezárták az Azkabanba. Büntetéséről még tárgyalások folynak. Lehet, hogy meghatározatlan időn belül kiszabadul, de az is lehet, hogy megkapja a dementorok csókját. Minden fejleményről értesítjük önöket. Riporterünk Rita Vitrolt hallották.

- Nem ez nem lehet igaz! Lehetetlen! Hazudnak!- mondta Rose, majd könnyeivel küszködve kirohant a Nagyteremből. A mély, barna szempár szánakozva figyelte őt.
Rose kirohant a tóhoz. A hűvös időtől összerezzent.
- Ez nem történhetett meg- hajtogatta magának, és a cikk melletti képnek melyről apja nézett vissza rá. Lassan legbelül, tudat alatt elfogadta, hogy ez az igazság, de a tudata nem hitte el!
„Nem hagyhatom, hogy ott legyen! Ki kell szabadítani vagy tenni, kell valamit, hogy ne kapja meg a dementor csókot! Nem bírom ki, ha elvesztem pont most, amikor minden kezd jóvá fordulni!”
Hirtelen eszébe jutott valami, felállt a padról, ahol eddig ült, rohant be egészen a bájitaltanár szobájáig.
- Rose! Üdvözlöm!
-Üdvözlöm professzor!- mondta könnyeit törölgetve a fiatal nő.
- Jöjjön beljebb! Hallottam az apjáról
-Professzor, én nem bírnám ki, ha baja esne. És- itt nagy levegőt vett, tudta hogy Piton tiltakozni fog- el kell vinnie engem a Nagyúrhoz.
- Micsoda?? Maga megőrült?
- Ki kell szabadítani, sok halálfaló van Azkabanban, ezzel, a nagyúr is nyerne.
- Miss Malfoy, maga nem ismeri Voldemort-ot, ő nem segít...
- De én akkor is meg akarom próbálni
- Baja eshet!
- Ha Ő meghal, vagy komolyabb baja esik, én ölöm meg magam!
- Ne beszéljen hülyeségeket!
- Vigyen el hozzá! Higgye el, képes vagyok meg győzni őt!
- Ezen még gondolkozzon. És még én is átgondolom. Ha holnap is így gondolja még, talán elviszem, de még most se tartom épeszű ötletnek.
- Köszönöm Perselus.

Másnap este.
- Figyeljen, nagyon óvatosnak kell lennie, nem vehetik észre Roxfortban, hogy elmentünk- figyelmeztette a fekete férfi.
- Tudja, át tudok változni, ha ez segítene.
- Átváltozni? Mivé?
- Kígyó. Animágus vagyok.
- Kígyó?
- Igen, Malfoy vagyok, mit várt tőlem? Pillangót?
- Nem az a baj, csak nem tudom mennyivel, lenne kevésbé feltűnő, ha egy kígyóval a kezembe sétálnék ki innen. De rendben változzon át. – mondta és megvárta, amíg a lány átváltozik- csak addig kell, amíg elérjük a Roxfort határát. Onnan hoppanálunk.- mondta és lebegő talárja alá, rejtette a kis viperát.
Amikor már igencsak közeledtek az iskola határaihoz, Piton megszólalt.
- Már nincs sok hátra, aztán meg ne harapjon- mosolygott a férfi.
Majd egy negyedórai séta után, elhagyták a határt. Rose visszaváltozott.
- A harapásom ugyan halálos méreg, de tudom kontrolálni, hogy kit harapjak meg- folytatta az elmés társalgást Rose, szintén mosolyogva.
- Akkor kapaszkodjon belém, hoppanálunk- mondta a férfi. Hoppanáltak.
- A Nagyúr tábora előtt is védővarázslatok vannak, így itt is sétálni kell- Rose bólintott, megértette- Mondja, miért borítja ki ennyire az apja elfogása, mármint értem, hogy az apja, de az öngyilkossággal fenyegetőzni.
- Tudja, Perselus az apámért, tényleg lehet, hogy nem tennék ilyet, de a szerelmemért megteszem.
„Oh, értem. Egy szerelemes lány, már csak ez hiányzott! Vaktában rohan a nagyúrhoz, és nem veszi észre, hogy bajba sodorhatja önmagát. Nagyon szeretheti.”
- Miss Rose, a Nagyúr bele akar, majd olvasni a gondolataiba, és azt hiszem, van jó néhány dolog, amit nem kéne megtudnia.
- Mióta maga egyszer a bálon beleolvasott a gondolataimba, azóta figyelek, hogy ki előtt mit gondolok.
- Akkor rendben, megérkeztünk.
Rose körülnézett, egy nagy temető, közepén egy romos ház, nagy ház. Szinte kastély. Néhány lépés és meglátta a kört. Csuklyás alakok álltak körbe. S ott állt ő is, a Nagyúr. Voldemort. És most már Rose is ott állt előtte a kör belsejében.