18. fejezet- Egy befejezetlen Jegy

Rose alig ki nevetés nélkül. Mikor a hét elején a Reggeli Próféta közölte, hogy halálfalók törtek az Azkabanba és rengeteg rab kiszabadult, nagy részük a Nagyúr emberei. Mindenki elhűlve, rettegve olvasta, érezve a közelgő véget, csak Rose mosolygott.

A Nagyúrnál még Lucius szabadulása előtt járt. Ő is kémkedett a Nagyúrnak ezt-azt, de kiskorú lévén még nem kaphatta meg a Jegyet. A tanulással nem volt sok gondja, az év vége és ezzel a vizsgák is vészesen közeledtek. Rose egy Malfoy-hoz hűen teljesített, mindenből épp annyit, amennyit kellett.

És így 17 évesen kikerült az iskolából. Már szabadon varázsolhatott és otthon lehetett Lucius-val. „Tényleg, nem is láttam őt, mióta kiszabadult!” Meglepte Rose-t, hogy apját a Malfoy-kúrián találta, hisz ő tulajdonképpen szökésben volt. De örült, hogy oda térhetnek vissza, ahol felnőtt. Hazaérkezett. Apja újra olyan volt, mint rég. Ahogy ott állt a lépcsőkorlát mellett. Észbontó volt. Lucius elővette a pálcáját és Rose felé intett. A lány úgy érezte, hogy láthatatlan karok kezdik húzni a férfi felé. Nem ellenkezett. Csak boldogan simult a férfi karjaiba. Szinte minden álma teljesült, itthon van, szabadon varázsolhat, itt a férfi, akit szeret és nem kell többet elhagynia őt.

Viszont igazán szabadok csak akkor lettek, mikor következő ősszel, Draco visszautazott Roxfortba. Így már nem kellett sehol és semmikor visszafogniuk magukat. Nem válogatva a reggeliző asztal, a családi könyvtár vagy a lépcsőforduló között.

Dolgozni is sokat dolgoztak. A Nagyúrnak folyamatosan szüksége volt rájuk, legtöbbször külön-külön. És eljött a nap, amikor végre megkapja a Jegyet. Boldogan ébredt, végre ő is közéjük fog tartozni és Lucius is büszke lesz rá. Ez már ünnepnek számít. Miután elkészültek, indulás előtt még megcsókolta apját. Majd hoppanáltak. Megint ugyanott sétáltak, mint régen Pitonnal. Csak most sokkal boldogabb volt. A Nagyúr most a romos kastély egyik félhomályos szobájában volt. Nem beszélt, csak intett, hogy lépjen oda hozzá. Szíve a torkában dobogott. Jobban izgult, mint a beosztási ceremóniáján. Ránézett büszke apjára, majd odalépett a Nagyúrhoz. A kezét kezére rakta s kicsit megszorította. Rose érezte azt az égető fájdalmat, amit minden halálfaló érzett, amikor megkapták a jegyet. Borzasztó volt.

Hirtelen Piton rontott be. Rohant Rose felé, majd ellökte a Nagyúrtól. Rose pillanatnyi hálája, hogy megszűntette a fájdalmat, rögtön haraggá vált

- Perselus! Mit csinálsz?!- kiáltott fel, érezte, hogy a fájdalom visszatér karjába. És mikor ránézett elfehéredett. A koponya szájából kilógó kígyóval ott volt, de csak félig! Csak a kígyó látszott! Most lepték el könnyek a szemét.

A hozzá futó Lucius, amint meglátta a befejezetlen Jegyet, Perselus-hoz fordult.

- Tönkretetted a lányom beavatását! Nézd, most megcsonkult jegy van a karján! Ezért megfizetsz! Cruciatus!- hangzott a dühös ordítás. S a fekete férfi a fölre rogyott. Újra és újra!

- Apám! Hagyd!- mondta Rose apja mellé érve, apja kérdő tekintetét látva meg is indokolta- Én akarom!- mondta és kimondta a Cruciatus-t. Egyet. Többet nem hagyott neki a Nagyúr.

- Malfoy! Hagyd abba!- Lucius és Rose egyszerre fordult a Nagyúrhoz.

- Hallgassuk meg kedves barátunkat, hogy minek tört ide be- mondta sziszegve, hidegen.

- Nagyúr- kelt fel a földről Piton- Rose nagyon ügyes lány, és jó kém is, de ha megkapja a Jegyet, már nem lenne annyira hiteles. A mágusok nem bíznak azokban, kiknek karjukon a jegy.

- A lányomnak meg lett volna hozzá a joga, hogy megkapja! Ha olyan alakok megkapják, mint te, akkor neki is meg lehetett volna!- mondta mérgesen Lucius- Nézd! Így jobb?- megfogta Rose kezét és odarántotta Piton elé. A tanár csak némán nézte a kipirosodott, amúgy fehér karon a kígyót. A fél jegyet.

- Lucius! Most elmehettek!- szólt a hideg hang- Én még elbeszélgetek Piton professzorral- egyértelmű volt, hogy itt csak ő szólal majd meg és akkor is csak egy-egy átok erejéig.

Piton-t Voldemort még hosszú órákig kínozta, emiatt az affér miatt, de Piton-nak, mégis az az egy fájt a legjobban, amit Rose-tól kapott. A lány első cruciatusa, az a düh, ahogy kimondta rá. A kín kétszeresen hatott egy a fizikai fájdalom, a másik a mentális. A lány megkínozta őt. Ilyet tett vele, pedig csak neki akar jót.

Otthon Rose sírva bújt Luciushoz, most nem szeretkeztek, csak csendben vigasztalták egymást egymással.