19. fejezet- Gyilkos

Rose-nak sok idő kellett, hogy megszokja a bájitaltanár helyrehozhatatlan hibát okozott neki. A Jegyet csak egyszer lehetett megkapni. Bár jegye rendesen működött. Érezte, ha a Sötét úr hívja, de akkor is más volt. S a rossz pletyka is gyorsan elterjedt.
19 éves volt, amikor elkezdődött, éjszaka érezték meg Lucius-val a nagyúr hívását. Mikor hoppanáltak a nagyúrhoz, már sokan ott voltak. Az összes halálfaló. Elfogtak egy Roxfort-i tanárt. Valami Lupin-t, Rose nem ismerte. Sokáig kínozták Piton veritaserum-ja és a cruciatus-átkok megtették a hatásuk, sok információt kiszedtek belőle. Dumbledore tervezgetett, valahonnan sejtette, hogy mire készülnek. Piton-t bízták meg azzal, hogy kiderítse, mit tud a vénember.
- Most már nincs szükségünk erre!- sziszegte a Nagyúr- Malfoy!
Bár apja is ott állt mellette Rose tudta, hogy őt szólítja. Beljebb lépett a körbe.
- Öld meg!- hallotta. Ránézett a fájdalmat tükröző arcra, látta a reményvesztett borostyánszínű szemeket. Egy pillanatra talán meg is hatódott. De mégis lélek és könyörület nélkül mondta ki a szavakat:
- Adava Kedavra!- egy zöld kis villanás és a férfi holtan esett össze. A Nagyúr reszelős, hörgésszerű hangján felnevetett, a legtöbb halálfaló is megelégedésének adott hangot. Talán csak Piton volt kinek arca megrándult a maszk alatt. Rose lassan visszasétált a körbe, apja nyugtatóan simított végig a hátán. Bár simítása, a nyugtatáson kívül egyéb érzéseket is keltett benne.
-Az a vén bolond védekezni próbál, most kell támadnunk. Sokan álltak át hozzánk. Dementorok, néhány óriás. Sárkányok. És folyamatosan új szövetségesekre lelünk. Ha legyőzzük Roxfortot már nincs előttünk akadály. Egy hét múlva indulunk. Most elmehettek- az emberek egymás után hoppanáltak. Rose-ék is hazaértek. Rose álmos volt. Már akkor is késő volt, mikor hívta őket, azóta túl volt élete első ölésén, ez kifárasztotta. Miközbe hálóruhába öltöztek, Rose megszólalt:
- Szerelmem, akit megöltem. Ő ki volt?
- Miért vagy erre kíváncsi...ö is csak egy ellens...
- Ő volt életemben az első, akit megöltem, tudni akarom ki volt ő!
A férfi sóhajtott majd belekezdett.
- Remus Lupin. A Roxfortban is tanított miután te elmentél. Annak idején James Potter és Sirius Black barátja volt. Vérfarkas. Családja nem volt. Mugli szülők gyereke. Ennyit tudok róla- sorolta tárgyilagosan.
Itt már nem volt mit mondani. Rose némán bólintott és a semmibe révedt. „Mi ez? Talán lelkiismeret? Áh! Nevetnem kell!” Elmosolyodott. Majd a férfihez bújt, aki megcsókolta, miközbe elkezdte kihámozni a frissen felvett hálóruhából.
Éjszaka rémálma volt. Újra látta a szenvedő szemeket. Újra hallotta a szavait, a Nagyúr kacagását. De mindezt összekeverve, felgyorsítva. Felriadt. Izzadt és könnyei arcát mosták. Megviselte élete első gyilkossága. Mást, aki megtámadta őt vagy fájdalmat okozott neki könnyű szerrel megölte volna, de ő nem ártott neki, ő nem vétett semmit. Nyugalomért a nyugodtan alvó férfi mellkasára hajtotta a fejét. Könnyei végiggördültek Lucius izmos felsőtestén. Majd lassan újra az álmok közé merült.

Zsúfolt hét következett. Másnap elment Roxfortba. Luciustól vitt egy levelet és elhozta Draco-t. A nagyteremben meglátta Piton-t, egy pillanatig farkasszemet nézett vele, majd sietve távozott.
Készülődtek. Rose felkereste Gwen-t. Kiderült, hogy Gwen is megkapta a Jegyet. Ő is ott volt az éjszakai nagygyűlésen. Rég találkoztak. 2 éve. Sok mindent meséltek egymásnak. Rose kerülte a Lucius-témát, de végül csak előhozódtak hasonló témák.
- És pasikkal, hogy állsz?- kérdezte Gwen a tőle megszokott stílusban.
- Áh, sehogy. Nem igazán érdekel az ilyesmi. Vannak fontosabb dolgaim is mostanában- pirult Rose.
- Na, ezt nem hiszem el! Már a suliba se volt senkid, nem hiszem el, hogy nem találtál valakit.
- Pedig tényleg nem!- nevetett Rose.
-Oké oké. Apáddal mi van? Szabad?- mondta pajkosan Gwen.- Mert én is szabad vagyok- mosolygott.
- Ő foglalt!- válaszolt Rose, túl gyorsan. Hangjában megjelent a féltékenység és a szégyenlősség szikrája.
- Jól van, na!- Csak vicceltem. Tudod, hogy nem bukom a szőkékre. De te... Ne legyél már ennyire oda. Az apád, nem a pasid!
Rose nem felelt csak még jobban elpirult.
- Rose! Ne szórakozz!- nevetett, majd elkomolyodott- Lucius??
A másik csak bólintott.
- Istenem Rose! Ez durva! Kurva jól néz ki, de észrevetted, hogy az apád?
- 5 évesen örökbe fogadtak, vérszerint nem az apám.
- Aha. Ez egyszerre sok információ.- közölte Gwen.- Jó az ágyban?- nevetett fel hirtelen.
- Héé! Ez magánügy!- nevetett Rose is, bírta a lányban ezt a közönségességet.
- Alig hiszem el. Szép kis pár lehettek.- mosolygott Gwen.- Szereted őt?
- Igen. Na, de mellőzzük a témát. Roxfortnál, ugye számíthatok rád?
-Persze. A Nagyurat követem.
- Jó. Örülök, hogy találkoztunk. Akkor, szia!- köszönt el Rose és hoppanált.