20. fejezet- Ha eljön a holnap

Vörös nap virradt. Mára szeles időt jósolt. Már hajnalban indulásra készen állt az összes halálfaló, de a Jegy csak 10 óra tájban izzott fel. Több száz, sőt talán ezer halálfaló hoppanált a nagyúr elé.
-Roxfort ma el fog esni! Még mielőtt elindulnánk, még van egy feladatotok: vegyétek le az álarcokat! Hadd lássák az emberek a gyilkosaikat!- nevetett.
Majd jelzett, hogy induljanak. A védővarázslatokkal Voldemort könnyen elbánt, nem hiába ő volt a kor legnagyobb mágusa. Roxfort mellett, a Tiltott Rengetegbe hoppanáltak. A hátuk mögött érezték, hogy a dementorok is csatlakoznak hozzájuk. Dermesztő hideg járta át őket, Rose keze megmarkolta Lucius kezét, ő szájához vette s csókot lehelt rá. Elmosolyodtak, majd folytatták az útjuk. Lassan közeledtek az erdő széléhez. Amikor kiértek, ugyan kicsit meglepődtek, de nem érte váratlanul őket, hogy Roxfort serege is ott áll. Nevetséges volt, néhány tanár, szülők. Gyerekek! Dumbledore a nagy mágus, gyerekeket küld a csatába! Szomorú haláluk lesz.
Voldemort és Dumbledore egy jó ideig néztek farkasszemet. A halálfalók támadtak elsőnek. A szülők és diákok közül sokan sebzetten vagy holtan estek a földre. S ezzel a csata megkezdődött. Átkok repkedtek mindenfelé, s vér folydogált a mély sebekből. Ez a harc nem olyan volt, mint a mugliknál. Ez rosszabb volt. A sok átoktól sebesült, halott ember. Kiknek a halálos átok, már megváltás volt.
A küzdelem elég egyoldalú volt, a sok tanuló nem ismerte az átkok elleni védekezést és nem tudtak olyan átkokat, amiket a halálfalók nem tudtak volna könnyű szerrel kivédeni.
Rose sem kímélt senkit tigrisként harcolt. Először egy rövid vörös hajú, vékony, magas fiút ölt meg. Aztán Filtwick-et, ő még tanította is. Lecsapott egy újabb adag diákra. A fejük felett meglátta Pitont. Épp párbajozott, két halálfalóval! „Áruló! Végig ő volt az áruló! Miért nem öltem meg, amikor tönkretette a Jegyem?”
- Áruló!- kiáltott Rose és egy tűzlabdát küldött felé, ugyan a férfinek sikerült elhajolnia, vállát megperzselte.
Rose tovább ment, nem volt ideje Piton-ra, majd később, amikor többet tud élvezkedni a meggyilkolásával. Végzett egy kis, fekete hajú nővel, majd egy ősz hajú varázslóval. Közben eltalálta egy átok. A vér kiserkent a bal vállából és végigfolyt a karján. Jött egy nagydarab férfi, és elkapta őt, felemelte, erősen szorította, nem tudott menekülni, vagy mégis.. Átváltozott kígyóvá, kicsúszott a férfi kezei közül, s azonnal megmarta, kétszer is. Visszaváltozott és diadalittasan nézte, ahogy a férfi összeesik az erős méregtől.
Meglátott három auror-t akik épp Gwen-vel harcoltak, hogy kerültek vajon oda, hisz a Minisztérium nem hisz Dumbledore-nak. Miután háromból, kettővel végzett továbbállt. Mind két oldalról fogytak az emberek, de a halálfalók sokkal több embert öltek.
Rose kikerült néhány újabb felé suhanó átkot. Szemével Lucius-t kereste. Meg is találta. Amúgy szabályosan összefogott haja most kibomlott. Ruhája véres volt, de egyértelműen nem saját vérétől. Nem válogatva ölt bárkit, akárcsak Rose. A lány egy pillanatig csodálva nézte szerelmét.
A csata csúcspontjához értek, ugyanis a Nagyúr és Potter összetalálkoztak. Voldemort nyerésre állt, odasétált a kíntól a földön fetrengő fiúhoz. Hajánál fogva felhúzta a fejét. És csak nevetett, élvezte a győzelmét. Büszkesége miatt veszett el. Dumbledore küldött rá átkot. Arcáról eltűnt a mosoly, és fájdalmas grimasszá vált. Egetrengetően hangosan sikoltott fel. Majd elhagyta testét a lélek és ő élettelenül hanyatlott le. Így ért véget Voldemort élete, büszkeség és dicsőség nélkül.
De a csata itt nem ért véget. A halálfalók, ugyan fölényüket elvesztették, sőt sokan elmenekültek közülük, de tovább harcoltak. Rose még harcolt és Lucius is.
Lucius épp végzett egy kapafogú sárvérűvel, amikor Potter átkot küldött rá. Váratlanul érte a diadalban, de kivédte. S ő is megátkozta Potter-t, testén mély vágások jelentek meg, de a kis túlélő, ezzel is elbírt. És egy csonttörő átkot küldött Lucius-ra. Eltalálta őt a mellkasán. De Lucius csak állt, felnevetett és büszkén, hidegen mosolygott.