21. fejezet- Szerelem nélkül

De nem támadott többet. A mosoly nem tűnt el arcáról, de ő megtántorodott. Szája sarkán kis vércsepp jelent meg, Rose érezte, most oda kell mennie. Rohant. Már csak néhány lépés, Lucius megremegett, s Rose karjai közé zuhant.
- Lucius! Lucius!- suttogta Rose elfúló hangon- ne merj itt hagyni!
A férfi felnevetett, majd köhögni kezdett, Rose magához ölelte és ringatta.
- Most nem hagyhatsz itt!- hajolt rá, s mormogott valamit a fülébe. A férfi meglepődött. Mosolygott. Majd szájához vonta a lány ajkait. Szenvedélyesen csókolta, még utoljára, miközbe keze végigsimított a lány mellein, hasán. Rose szájába érezte a férfi vérének ízét.
- Rose!- mondta ki az oly szeretett nevet s elhallgatott, az olykor gyűlöletesen hideg, máskor vágytól izzó szemek lecsukódtak s többet nem nyíltak ki újra.
-Lucius!- kiáltott, síkoltott és zokogta kedvese nevét, arcát kezei közé fogta- Lucius!- csókolta őt, szenvedéllyel, szenvedéssel tele, mintha ezzel megmenthette volna. Reményvesztetten szorította magához a haldokló testet. „Ez csak egy álom! Te nem halhatsz meg! Érted?? Nem hallhatsz meg!”- elkeseredésében már mérges volt megrázta a férfi talárját, de továbbra is erősen szorította és csókolta a férfit, bár egyre kevesebb reménnyel. „Kelj fel! Kérlek! Mondd, hogy csak egy gonosz tréfa!”
Számára ez a harc, ez a háború, ez a világ vesztett volt. Számára nem volt többé élet. Körbenézett mindenhol harcolókat, átkokat, halottakat, vért látott. De senkit nem tudott sajnálni, itt ő vesztett a legtöbbet! Meglátta Potter-t bambán, sebzetten állt és nézett ki a fejéből.
- Elvetted tőlem az egyetlen fontos dolgot az életemben. Egyszerre fosztottál meg az apámtól és a szerelmemtől- őrült mosoly jelent meg az arcán- Ezt nagyon meg fogod bánni! Nem. Nem lesz időd megbánni. Adava Kedavra!- nem tétovázott, nem kínzott. Gyorsan ölte meg, majd utána a kis árva felé szaladó lányt is. És mindenkit, aki a közelébe került. Még szórakozott Potter hullájával kicsit, aztán kimerülten, reménytelenül dőlt le. És apja mellé feküdt. Arcát ruhájába fúrta és mélyen magába szívta, a jól ismert illatot. Miközbe keservesen zokogott és öklével a földet verte. Beleőrül. Nem bírja, nem lehet ÍGY vége! Túl sok ez neki. Feltérdelt. Leírhatatlan fájdalmat érzett, a szíve ezer darabra tört. Utolsó csókot nyomott holt kedvese szájára.
Hosszan megvetően nézte az előtte álló fekete alakot. Könnyeitől piros arca, oly mértékű gyűlöletet sugárzott, hogy Piton megrémült tőle. A lány felemelte a pálcáját, de nem támadta meg. Maga felé fordította.
- Rose! Ne tegye ezt!
- Ugyan miért ne? Megtehetem! Meghalt! Érti? A Kezeim közt! Potter miatt, maga miatt! Voldemort miatt! Miattam!- zokogott fel- Adava...- suttogta, de befejezni nem tudta, mert a bájitaltanár lefegyverezte és pálca nélkül nem ért semmit a bűbájjal.
- Most velem kell jönnie vagy meghal!
-Maradok! Itt maradok, ahol meghalt a lelkem, újra Lucius felé fordult és halkan egy kis verset kezdett szavalni, miközbe a szőke hajtincsekkel játszott.

Élni mit ér, mi öröm van arany Szerelem nélkül?
Jobb meghalni, ha már nem melegíti szívem
Titkos boldogság, mézédes csókcsere, nászágy!

Még folytatta volna, de hangja elcsuklott, amikor Piton megragadta és vele együtt hoppanált.