23. fejezet- Emlékek

Rose reggel kábán ébredt. Emlékezett mi történt tegnap. Hogy is felejthetné el? De miután Piton „megmentette” nem volt tiszta a kép. Álmosan ment le reggelizni a Nagyterembe, az asztalnál nem ült senki, csak Piton. Hidegen nézett fel és mormolt egy jóreggelt-et. Leült mellé és önfeledten falatozni kezdett. Piton azon vette észre magát, hogy tágranyílt szemekkel figyeli az evésbe feledkezett lányt. Rose-nak is feltűnt, hogy figyeli, felnézett. Ugyanazokat a szemeket látta egy pillanatig, mint tegnap este. Felderengett benne néhány emlékkép, már itt voltak amikor, megcsókolta Lucius-t. „Állj! Akkor már halott volt! Istenem! Perselus-t csókoltam meg?” Még egyszer ránézett a férfire, de rá már a megszokott hideg tekintet nézett vissza.
- Úgy döntött, hogy halálra dolgoztatja a házimanókat?- kérdezte gúnyosan.
- Jaj, nem, csak egyszerűen éhes vagyok!
- Hány hónapos a baba?
- Hát, 1.5 hónapos körül lehet, szánom-bánom bűnömet, de nem tudom pontosan. Tudja, elég sok alkalom volt rá, hogy megfoganjon.
- Jó, jó. A nemi élete nem tartozik rám- „Najó, kellett nekem megkérdezni! Most hallgathatnám, hogy hányszor csinálták az elmúlt 2 hónapban! Apropó, te mikor csináltad utoljára?”- szólalt meg a gonosz kis hang a fejében.
- És amúgy is! Maga boszorkány, ha jól tudom. Ezt ki tudná deríteni! Csak olvasott valamilyen újságot, hetilapot. Rengeteg ilyen női szennylap van!
- Tudom. De tudja, vagy húsz féle képpen tudok azonnal ölő mérget készíteni, de az ilyen női dolgokról semmit se tudok.
- Akkor itt az ideje, hogy elkezdjen keresni erről valamit, mondjuk a könyvtárban! Ugyan könyvtáros nincs, mert ön megölte. Tehát, egyedül kell boldogulnia- Hangjában nem hallatszott az, hogy nagyon idegesítené, a könyvtárosnő halála- Anya lesz, hogy fogja felnevelni a lányát?
- Honnan gondolja, hogy lány lesz? Szerintem épp fiú!
- Miért biztos ebben ennyire? Még azt se tudta megállapítani, mikor fogant!
- Na, jól van! Gúnyolódjon csak én megyek és elkezdek utána nézni. Minden annyira üres. Van itt egyáltalán valaki?
- Nincs. Mindenki otthon van. Dumbledore a Minisztériumban.
- Aha, Velem mi lesz Perselus?
- Nem tudom Rose. De nyugodjon meg, nem lesz semmi baja.
- Értem. És Lucius?
- Intézkedtem, a Malfoy- kúria kertjében fogják eltemetni. A végében a nagy fűzfa alá.
- Nagyon köszönöm, na megyek a könyvtárba- mondta és már rohant is. A régi, könyvekkel teli polcok közt dőlt az egyiknek és úgy sírta ki magát.
Könyvek után nézett, harmadiknak talált egyet, amiben leírták, hogy deríthető ki a foganás időpontja. „Roxfortban mit keres egy ilyen könyv?”
Miután elvégezte a kísérletet, ami lényegében egy bájital volt és az ő három csepp vére. Igen. Jól sejtette. Pont másfél hónapos a kicsi. Emlékezett erre a napra, mintha csak tegnap történt volna.
Kint sétáltak az alkonyatban. Pont a nagy fűzfa alá értek mikor Lucius felkapta őt s megcsókolta. Majd finoman a fa tövébe fektette. Ruháik gyorsan lekerültek róluk. Minden annyira nyugodt volt, minden annyira csodálatos. Gyönyörük után, még sokáig feküdtek egymás karjaiban meztelenül. S a fűzfa lehajló ágai teljesen elrejtették őket a külvilág elől. Csak ők voltak.
Rose arra eszmélt, hogy megint sír. Abbahagyta a nosztalgiázást. Inkább tovább lapozgatta a könyvet. Sok érdekes, hasznos varázslatot, bájitalt talált.
Megtalálta azt is amivel a kisbaba nemét lehet megállapítani, nevetve olvasta, hogy ehhez is néhány csepp vér kell. „Ha így folytatom, nem marad vérem” már épp elkezdte volna készíteni, amikor meglátta az apró betűs részt: csak a harmadik hónaptól.
„Hát, akkor ezzel még várni kell egy-két hónapot.” Állapította meg Rose. Majd kezébe vette a könyvet és kisétált a könyvtárból. Végigment az üres folyosókon. Roxfort nem volt így az igazi. Sőt, ijesztő volt a tudat, hogy csak ketten vannak az egész nagy kastélyban. Rose szobája, hisz Mardekáros volt, a pincehelyiségben helyezkedett el. Piton szobája előtt megállt, közel volt az övéhez. De most túl álmos. A könyvtárban olyan gyorsan eltelt az egész nap. Bement a szobájába és ledőlt. És még a vacsorát is kihagyta...