Epilógus I.

Hét év telt el azóta a nap óta. A kertben két szőke, hat év körüli kisgyerek játszik egy harmadikkal. Egy fekete kislány. Amy. Anyja Rose-Elizabeth Malfoy, apja Perselus Piton.
A nő a nagy kúria egyik ablakából figyeli a játszó gyerekeket. Csak néz kifelé az ablakon. Emlékszik.
Az ikrekkel megszenvedett, fiatal volt és tapasztalatlan, mondjuk még most se öreg a maga 26 évével. Szerencsére Piton végig vele volt, visszaemlékezett a szülésre. Átkozta az összes férfit, főleg Lucius-t és Piton- t, hogy ezt tették vele. Többször emlegette szegény férfinek, hogy mennyire utálja. De ha Perselus fél méternél távolabb került tőle, félve kapott utána és nem engedte el kezét. És mikor kezébe tartotta a két kisbabát, könnyekkel telt szemmel nézte két szőke kis fejet.
- Igazi Malfoy-ok vagytok, mint az apátok. Már most jól megkínoztatok, de én ennek ellenére szeretlek titeket.
Rá egy évre, újra teherbe esett. Amy-vel, ő már egyszerűbb eset volt. Nem kínozta sokat. És mikor a kezébe tartotta. Leírhatatlanul boldog volt. És most Draco és Lucia lassan 7 évesek lesznek, Amy 5.
Mélázásából a szobába belépő férfi zavarta meg. Aki odasétált mögé és átkarolta, a válla alá érő ébenfekete haj cirógatta Rose vállát. Míg a férfi kezei megállapodtak a gömbölyű hasán.
- Hogy vagy?- kérdezte Piton, miközbe felesége nyakát csókolgatta. Igen. Összeházasodtak. Nem volt túl nagy ceremónia, de annál különlegesebb. Nem minden nap házasodik össze egy Malfoy és egy Piton.
- Jól. Nagyon jól. Még van egy hónapom.
- Tudom.- mondta a férfi- nekem meg vissza, kell mennem Roxfortba. A végén még lekésem a fiam születését.
- Nem fogod. Kezd gyakorlatom lenni a szülésben- mosolygott- időben szólok majd. De ezután tőlem egy jó darabig ne várj semmit. 26 évesen van négy gyerekem.
- Oh, te szegény..
- És amúgy is, most már akarnék dolgozni, nem szeretek itthon lenni állandóan. Nélküled. De most megint egy jó darabig nem fogok. –tette rá kezeit a hasán pihenő kezekre. A férfi nem mondott semmit. Mit tudott volna mondani?
Élt halt a lányért. Már most is szenvedett, hogy nem nagyon lehettek együtt a kicsi érdekében. Megcsókolta. És most szeptemberben vissza kell mennie tanítani. Mennyire nincs kedve. De mióta elvette a lányt mindig ez van, csak őt akarja mindig és mindenhol. Megőrjíti. A lány gondolatától is elmosolyodott. Hát még, így, hogy a karjaiban tarthatja. Csillogó, vággyal telt szemekkel nézett a lányra.
- Ne csináld ezt velem. Tudod, hogy már nem szabad! –mosolygott a lány.
- Jó. Jó. De akkor most gyorsan el kell mennem a közeledből. Indulok.
- Jó. Ha bármi van, értesítelek. Hiányozni fogsz- csókolta meg férjét. Piton lehajolt a lány hasához és megsimította.
- Viszlát. És bármi baj van, szólj azonnal.
A nő kinézett újra az ablakon. Nézte a gyereke mellett megjelenő férfit, aki karjaiba kapja a szőke kislányt. Lehajol a kis feketéhez. És összeborzolja a fiú haját. Majd elmegy. Rose is lassan lesétál. Már most hiányzik neki a férfi. Nehezen megy a lépcsőzés, szoktak lenni fájásai. Közeledik a szüléshez. Biztos emiatt...