Üdv Mindenkinek Lucius Malfoy birodalmában!
Üdv Mindenkinek Lucius Malfoy birodalmában!
 
Menü
 
 
Halálfalók
 
 
Jason
 
 
Novellák
 
Fordítások
 
 
Aly
Aly : Legyél nagyon boldog!

Legyél nagyon boldog!

  2006.04.17. 18:16

Legyél nagyon boldog!


Kedves Harry!
Sajnálom azt, ami köztünk történt, azonban tudom, újrakezdeni már késõ. Pedig szerettelek, azt hiszem, most is szeretlek.
A minap a színházban jártam, egyedül. A Rómeó és Júliát néztem, ami elsõ hallásra talán furcsa, de ha jobban belegondolsz, mégsem az.
Az elõadás nagyon tetszett, bár gondolom nem vagy kíváncsi az élménybeszámolómra. Azonban, ez kell ahhoz, hogy meg tudjál érteni.
Sötétzöld báli ruhában voltam. Mugli boltban vettem pár hete, bár ez most igazán nem érdekes.
Ami már lényegesebb, szinte sorsdöntõ, ahogy a Tybaltot játszó férfi rám nézett.
Az elõadás végéig le sem tudtam venni róla a szemem. Valami földöntúli erõ hatására elõkaptam a pennámat, és a következõt írtam egy cetlire:

„ Véletlenül kerültem ide, ahol te is vagy. Az elõadás után azonban reménnyel telve ülök majd be a színház kávézójába. Ha ott látlak, boldog és szép leszek, talán Júliához hasonlatos.”

Ennyi volt, nem több. Felálltam a tapsnál, és oda dobtam neki a lapot. Õ elkapta és a zsebébe csúsztatta, mint valami nagy kincset.
Én pedig a kávézó felé vettem az irányt. Rendeltem, majd lassan iszogatni kezdtem. Nem telt el sok idõ, és megjelent Õ.
Leült, beszélgettünk. Aztán eszembe jutottál. A fülébe súgtam, hogy ez volt az utolsó, ne keressen. Gyorsan történt, szinte fel sem fogta mi történt, én azonban már messze jártam.
Messze Harry, pedig boldog lehettem volna vele, talán olyan boldog, mint te vagy Choval.
Azonban, engem köt az esküm. Az eskü, melyet neked tettem, és mely halálomig köt.
Ez a perc már közel van, Miatta, s Miattam. Azért, ami lehettet volna.
Harry, legyél nagyon boldog Choval, remélem vele tényleg sikerül!
Mikor ezt a levelet olvasni fogod, én már nem leszek.
Meghalok az eskümmel együtt, hogy aztán majd Cho is letehesse neked.
Ginny Potter


 
 
Fórum
 
 
Honlapok Jasonról!!!
 
 
Hányan vagyunk?
Indulás: 2005-04-20
 
 
Linkek
 
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG