Kedves Harry!
Sajnálom azt, ami köztünk történt, azonban tudom, újrakezdeni már késõ. Pedig szerettelek, azt hiszem, most is szeretlek.
A minap a színházban jártam, egyedül. A Rómeó és Júliát néztem, ami elsõ hallásra talán furcsa, de ha jobban belegondolsz, mégsem az.
Az elõadás nagyon tetszett, bár gondolom nem vagy kíváncsi az élménybeszámolómra. Azonban, ez kell ahhoz, hogy meg tudjál érteni.
Sötétzöld báli ruhában voltam. Mugli boltban vettem pár hete, bár ez most igazán nem érdekes.
Ami már lényegesebb, szinte sorsdöntõ, ahogy a Tybaltot játszó férfi rám nézett.
Az elõadás végéig le sem tudtam venni róla a szemem. Valami földöntúli erõ hatására elõkaptam a pennámat, és a következõt írtam egy cetlire:

„ Véletlenül kerültem ide, ahol te is vagy. Az elõadás után azonban reménnyel telve ülök majd be a színház kávézójába. Ha ott látlak, boldog és szép leszek, talán Júliához hasonlatos.”

Ennyi volt, nem több. Felálltam a tapsnál, és oda dobtam neki a lapot. Õ elkapta és a zsebébe csúsztatta, mint valami nagy kincset.
Én pedig a kávézó felé vettem az irányt. Rendeltem, majd lassan iszogatni kezdtem. Nem telt el sok idõ, és megjelent Õ.
Leült, beszélgettünk. Aztán eszembe jutottál. A fülébe súgtam, hogy ez volt az utolsó, ne keressen. Gyorsan történt, szinte fel sem fogta mi történt, én azonban már messze jártam.
Messze Harry, pedig boldog lehettem volna vele, talán olyan boldog, mint te vagy Choval.
Azonban, engem köt az esküm. Az eskü, melyet neked tettem, és mely halálomig köt.
Ez a perc már közel van, Miatta, s Miattam. Azért, ami lehettet volna.
Harry, legyél nagyon boldog Choval, remélem vele tényleg sikerül!
Mikor ezt a levelet olvasni fogod, én már nem leszek.
Meghalok az eskümmel együtt, hogy aztán majd Cho is letehesse neked.
Ginny Potter